Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT CSÁTH GÉZA - Lőrinczy Huba: A Homokember és Andersen bácsi (tanulmány)
100 EVE SZÜLETETT CSATH GÉZA fíOMMAGE Á CSÁTH GÉZA* iÖRINCZY HUBA A Homokember és Andersen bácsi ..A lírikus nem beszél másról, csak a komplexeiről, viszont az igazi művészek mind lírikusok.” Csáth Géza Az isteni kert' írod a lomtörténeti közhely, hogy Csáth Géza novelláinak tetemes hányada a gyermekkor titkokkal teli világát idézi meg, s bennük a szerző e korai életszakasz kiváló ismerőjének s remek ábrázolójának bizonyul. Nincs ez másként már A varázsló kertje, a pályanyitó kötet esetében sem. Az 1908 tavaszán közreadott gyűjtemény több darabjában is felbukkan a gyermekkor mint csodálatos és félelmetes tartomány, immanens értékek és hiányok hordozója. Főként a múltba visszapillantó narrátor emlékezéseit szemlélhetjük ilyenkor. A személyes érintettségét nem palástoló, énformában megnyilatkozó elbeszélő immár felnőttként szembesül a letűnt időkkel hajdani önmagával és világával, hogy miután összeszikrázott benne a két életstádium, a volt és a van, emlék és valóság, görcsösen rátapadjon az előbbire (Találkoztam anyámmal), avagy épp ellenkezőleg: leváljon róla, bűntudattal, megköny- nyebbülten fájó és ködös nosztalgiával netán (Jolán, A varázsló kertje, A vörös Eszti) Akad azonban példa — s ez* a merészebb próbálkozás — az egyidejűség fikciójára is, e típust a Szombat este c. történet reprezentálhatja. Az énforma megmarad ám a két idősík konfrontálása, illetőleg vegyülése, interferenciája helyett csupán a jelenné vált múlt áll előttünk. Nem a felnőtt tekint vissza ellágyultan vagy számvetően a gyermekévekre (fölényét, többlettudását, ítélkező pozícióját a múlt ide lű igehasználattal is jelezvén), hanem az „eszméikedő gyermek” monológját hallgatjuk A narrátor feladja distanciáját, visszaolvad egykori önmagába, s a novella eseményei a felidézés és a befogadás perceivel szinkron jelenségeknek tetszenek. Mintha a gyermek beszélne, elmosódó időkoordináták közt is pontos metszetet adván egv számára érdekes élethelyzetről és tudatállapotról. Közös e kétfajta megközelítésben és múltábrázolásban, hogy együtt van jelen, sőt összefonódik bennük gyönyörködés és szorongás, a felhőtlen öröm és a homályos ladalom emléke. Ambivalens benyomások, szélsőségek közt ide-odá verődő létérzések és -hangulatok periódusa Csáth számára a gyermekkor. Kritikusként is épp ízért marasztalja el oly ingerülten Engelbert Humperdinck operáját, mivel ,,Min der hiányzik a »-Jancsi és Juliska« zenéjéből, ami gyerekes, naiv és igazi mese-han gu.at A német képeskönyvek költészete ez, amelyet szakállas, pápaszemes bácsik ■ nak akiknek sörtől zsíros szívéből teljesen kiveszett minden szép és mély gyerek- Kir emlék a félelmes, a csodálatos, a nagyszerű és a rémületes érzése”í (a mi ki emelésünk!). Autentikus képét csak az adhatja ilyformán ez életszakasznak, ki uj- jongását és gyötrelmeit, édenét és poklát egyszersmind megmutatja. Démoni és lidérces, ugyanakkor felséges és szépséggel teljes Csáth Géza szerint a gyermekkor világa Túl a személyes és mélyen megélt tapasztalatokon, két, egymást kiegészítő és agadó gondolatkörből Is táplálkozhatott ez a felfogás Eleven volt még a századfordulón (s mindannyiunk nosztalgiái miatt aligha veszít valaha is érvényéből és varázsából) a gyermekidők magánvaló csodáit, nagyszerűségét és boldogságát hírelő mítosz. amelyet ily lelkesült szavakkal foglalt elméletébe pl — a Csáth által is emle* A tanulmány l—2. része — rövidítve - elhangzott 1986 szeptember 5-én Becsben a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság II kongresszusán
