Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Szkárosi Endre: Positiones elaborandae (Bertrand Russell beszélgetése Szkárosi Endrével)

nyok hatalmi viszonyának problémája. A felelősség ugyanis nem egyenlő: az elszigeteltség, az elzártság a szektás felfogásnak kedvez, s mifelénk az avantgarde szemlélete nemegyszer belekényszerült s belekényszerül, vagy inkább hagyja magát belekényszeríteni a dogmatikus-messianisztikus küldetéstudat és önfelnagyítás zsákutcájába. A tradicionális gondolkodás viszont a felszínen gyakran tud toleránsnak mutatkozni, végül is aki hatalmon van, vagy a hatalom közelében, vagy legalábbis közelebb a hatalomhoz (ti. a kultúrpolitikában), az könnyebben megengedheti magának, hogy toleráljon egy-két dolgot, mint az, aki a kultúra perifériájára szorul vagy csak odáig jut. Mert ebben az anomális helyzetben egy bár konvencionális, de viszonylag komplex művelődésszemlélet iktat ki, vagy tűr el egy szerénynek tetsző szegmentumot, a másik oldalon viszont ez a szegmentum egy komplex, szerves képződménnyel szemben kényszerül megfogalmaznia magát.

S bár kultúránknak ugyancsak javára válna egy szintetikus, hagyományt és radikális újítást harmonizáló értékszemlélet kialakulása, a kultúrát irányítani igyekvő erőknek ( amin valóban objektíve is öszeálló és ható erőket, nem egyszerűen csak Személyeket értek), úgy tűnik, ez kevésbé tetsző. A puszta politikai logika alapján érthetően, hiszen egy tézis és — némi antitézis képében fölálló kultúrával könnyebb boldogulni, mint egy dinamikus, változékony, az ellentmondásokat nem tompító, hanem feltáró, az autonómia igényét szervesebben hordozó problémakomplexummal. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy amikor egy töbhé-kevésbé szintetikus értékszemléletet képviselni próbáló, a szó klasszikus értelmében már-már népfrontos intézményféle kezd összejönni, akkor az kevés ideig egzisztálhat.

Visszatérve tárgyunkhoz: egy hagyományt és radikális újítást harmonizáló irodalom- és kultúrszemlélet a tradicionális és az avantgarde-expenimentális irodalomfelfogás kölcsönös nyitottsága, toleranciája nyomán alakulhat ki. Az uralmon lévő felfogás azonban gyakorlatilag akkor hajlandó erre, ha egy erőteljes, átgondolt, koncepciózusán kidolgozott alternatív értékrenddel találja magát szemben. Az ezt képviselő fórumok kialakítása-kiharcolása és az avantgarde-experimentális irodalom poétikájának hazai kidolgozása nagyjából ránk, s az utánunk következő generációra vár, ami persze egyáltalán nem zárja ki, sőt feltételezi a teljes irodalmi szférával való egészséges kommunikációt, és lehetőség szerint a kölcsönösen tiszteletben tartható határokig való együttműködést.

Kérdés: Van még egy fontos kérdés: az általad itt taglalt irodalmi jelenségeket általában az avantgarde-experimentális vagy az újító jelzővel illetted. Szó volt szubkulturális hozadékról, beatról, púnkról, újhullámról, új érzékenységről stb. Ugyanakkor ezek a fogalmak ezen a tág körön belül is nagyon vitatottak, olykor egymást hevesen elutasítók.

Válasz: Meglehet. Terminológiai vitákba nehéz bocsátkozni olyan jelenségekkel kapcsolatban, amelyeknek a természetét még kevéssé ismerjük, vagy érezni-ismerni véljük ugyan, de egzakt elemzéséhez még nincs elég áttekintésünk fölöttük; éppen ezért ilyenkor megközelítőlegesen próbáljuk leírni, jelölni őket. Hogy egy-egy „al- hullámot” a divat lejárta után kiközösítenek, annak sok jelentősége nincs. Mindig vannak, akik mindenáron a legújabbak szeretnének lenni, s ezért hajlamosak az önállóságukat feladni, ha ugyan van nekik. Személy szerint soha nem szerettem, ha emberek külső dolgokkal, kívülről adott dolgokkal teljesen azonosulnak — nem a nagy történelmi pillanatokról van most szó, bár azok is attól nagyok, hogy lehet velük belülről azonosulni —, mert így könnyen és gyakran fordul elő, hogy annak a külső dolognak a megszűntével valami mással kénytelenek — szintén hevesen — azonosulni. Szóval, autonómia, szabad felismerés, lazaság, oldottság, kevesebb félelem, türelmes elszántság — nem kell annyira igyekezni, aki túlságosan siet, nem jut sehová. Kérdés: Mégis sokan mondják, hogy vigyázni kell. Nagyon is figyelemmel kell kísérni a divatok változását. Aki évekkel van a divat mögött, modern lehet, de aki csak két perccel, az megbukott. Különösen a fogalmak mai devalválódásának közepette: ciki az avantgarde, ciki a punk, ciki az újhullám, ciki a transzavantgarde. Az újítók már nem győznek mit kitalálni, ami ne ne volna ciki.

Válasz: Én az irodalom területéről érkeztem ehhez a konfúzióhoz, illetve onnan is va58