Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Szkárosi Endre: Positiones elaborandae (Bertrand Russell beszélgetése Szkárosi Endrével)
gyök, s mivel még korántsem történt meg az a frontáttörés, amely a képzőművészeti és a zenei avantgarde-ban már rég lezajlott, nem érzékelem, hogy a fogalmak devalválódása engem is érintene. Sőt, mivel lement a púnk és az újhullám divatja, most már nyugodtan hozzá lehet nyúlni — úgy gondolom —, mint formakincshez. Nem érzek semmi szégyellnivalót benne, amiként abban sem, hogy abban, amire törekszem, jócskán benne van a beat-korszak, s vele a hatvanas évek végi, hetvenes évek eleji amatőr-avantgarde művészeti mozgások tapasztalata. Azt hiszem, az irodalom hajlamosabb — éppen konzervativizmusa folytán — divatok helyett korszakokban gondolkodni (ez sem mindig üdvözítő), egy korszak meg magában és egészében nem lehet ciki. Ezeknek az áramlatoknak a szubkulturális hozadékát szellemi formákba rendezni (úgy értem, össze- és szétrendezni): komoly művészi feladat, és úgy érzem, ennek idejét éljük. Az irodalom területén mindenképpen: hogy végre oda is átjusson ez az élményforma. Az avantgarde sem lehet ciki az irodalomban, hiszen még odáig sem jutott, hogy legalább lejárathatná magát. Kérdés: Üjkonzervativizmus, tiszta formáik, egyszerűség — alighanem ez a korszak (vagy legalábbis divat) áll előttünk. Lehet-e ebben korszerű bármiféle avantgarde? Válasz: Nem tudom, mi az avantgarde, pontosabban nem tudom, ki mit ért, szeret, utál, tisztel, sajnál (le) benne. Azt sem tudom, annak minősíthető-e igazán, amire törekszem: a szó eredei, klasszikus értelmében talán igen. De ha van benne is ilyesmi, szemléletileg, az mindenfajta szektás messianizmus és kizárólagosság-igény nélkül, sok, helyenként agresszív öniróniával, és az irodalmi hagyomány iránti nagy affinitással van benne (még ha esetleg ez az affinitás igen sajátos módon nyilatkozik is meg). Gondolkozom is rajta, ezt az áttörés előtt álló, összetett művészi mozgás-ígéretet, amely már sok helyütt látszik bontogatni a konvencionális irodalmi gondolkodás, illetve cselekvés szabályrendjét, ne jellemezzem-e egy új stíluskategóriával, ne dobjam-e be azt a köztudatba (már amennyire ez rajtam múlhat): mondjuk úgy, hogy avanzsár ... Kérdés: Idézzük-e ezzel kapcsolatban Goethe híressé vált paradoxonét, amit a Költészet és valóság-ban állít fel, miszerint: „Az avanzsár avantgarde. Az avantgarde nem avanzsár.”? Válasz: Miért ne? ... 59
