Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 7. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: A nadrágok lázadása (regényrészlet)
— Öhm ... öhm ... szükségesnek tartom megjegyezni, .. .öhm . . .hogy az ilyenszerű szaladgálás, nem elég előkelő... Űriember nem szaladgál, úriember.. . — Nem érdekel, hogy az úriember mit csinál, hogy csinálja, miért csinálja, satöbbi, föltettem egy kérdést, válaszoljon! Kis- és nagyberetvási hátrahőkölt. — öhm ... öhm ... szerkesztő úr nem olyan hangnemben konverzál, amely ... — Hagyjuk kérem, a hangnemet, azt szeretném tudni, hogy hallott-e ön a franciáról, vagy nem hallott? — Attól tartok, hagy ön untat... — sóhajtotta s elfordult. — Nem arról van szó! — ordította Dániel magából kikelve. Kis- és nagyberetvási csengetett. — A kesztyűmet — intett a megjelent inasnak. Az inas hozta a kesztyűt. Fáradt mozdulattal arcon legyintette vele Dánielt és sóhajtva cigarettára gyújtott.. . Dániel lehangoltan távozott. Híre-szaga .sehol a franciának. Elfelejtett ebédelni, elfelejtett vacsorázni. Tíz órakor összeesett. Csoportosulás támadt körülötte. Kinyögte, hogy az Argentínában lakik. Odafuwarozták. Orvosit hivattak. Az orvos megetette s iáikkor elaludt. Borzalmas álmok nőttek a fejében, mint vérszopó, késgyökerű virágok. Dutout ugyancsak halottfáradt volt. Megbeszélte Hildebranddal a másnapi találkát s elindult rejtekhelyére Strohl ügyvéd lakására, a villanegyedbe. Ezt a lakást Hildebrand szerezte elővigyázatosságból. Mikor gondolta, hogy Hildebrand már mesz- szi jár, előráncigálta zsebéből Berta névjegyét, szívéhez szorította, szagolgatta, mintha ki akarná inni fenéikig a benneragadt parfümöt. .. Fehérkötényes szobalány fogadta Berta lakásán, likőrt, konyakot és cigarettát kínált, eltűnt, az ajtó nesztelenül becsukódott mögötte. Puha, barátságos, marasztaló szoba, a falon képek. Berta fényképei érdekelték elsősorban, egyiken épphogy valami fátyol fedte, egyébként meztelen volt, bőre átparázslott a fátylon. Milyen puha, milyen simogató lehet a bőre, — ábrándozott. Keze még emlékezett a művésznő meleg tenyerére... — Milyen illatos lehet, milyen... Leült egy széles fotelbe, szemben a képpel, hogy átadhassa magát a gyönyörködésnek, keresztbe lakarta rakni a lábát, de úgy maradt, megkövültén, magasba tartott jobb lábbal, mintha vér, piszok, vagy sár bűzlene előtte a parketten... Nadrágja pedig merész lendülettel a tárt ablakon át az éjszakába ugrott. Sokáig tairtott, imíg magához tért. Hitetlenül tapogatta magát, odaoldalgott a tükör elé. Hiába minden. Nem volt rajta nadrág. Ekkor ráeszmélt helyzete képtelenségére, itt van Funavár egyik legszebb színésznőjének lakásán, első randevún, ismeretségük legelején, amikor okosnak, hódítónak, fölényesnek, imponálónak kellene lennie és... nincs rajta nadrág!... — A háló! — villant eszébe Ott valóban talált egy hosszú selyemköpenyeget. Fölvette, de reménytelenül rövidnek bizonyult. Elég egy pillantás és látni, hogy az a ruhadarab nincs rajta. Kétségtelen, hogy előbb- utóbb elérkezett volna az a pillanat, amikor elkerülhetetlen lett volna... De mégis... Így! Minden előzmény, minden apropó nélkül!.. . Hosszat, mélyet sóhajtott s töprengeni kezdett, hogy mitévő legyen. Nadrágja ezalatt vadul vágtatott a házak tetején, hajmeresztő ugrásokkal, fújtatva, idegen utcák, idegen város, olykor fékezett, kérdéseket sziszegett, innen vagy onnan jött a kért utasítás, kérdezték is: mi baj? fejét rázta, maga akarta a hírt megvinni Eduárdnak. Látni akarta. Eduárd mogorván függött a szorítóban, üleppel lefelé, elgondolkozva és rosszkedvűen. A szürke nadrág eléje borult s áhítattal fénylő ülepét reszketve fordította felé. — Mester!... Vezér!.. . Atyánk!... Hősünk!... — dadogta — Beszélj, fiam, ne nyögj! — Csodálatos értelem, isteni szellem!... Ó.. . Eduárd kibontakozott a szorítóból, egész magasságában kiegyenesedett s kíméletlenül lehordita a szürkét. Aztán ráparancsolt, hogy mesélje el, mi szél hozta ide? A szürke elhadarta, hogy Berta meg akarja hódítani a franciát, rá akarja ven615
