Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 1. szám - Szkárosi Endre: Positiones elaborandae (Bertrand Russell beszélgetése Szkárosi Endrével)

Tehát inkább létük egésze, ízlésirányuk, szemléletük irritáló kultúrpolitikai szempontból, nem egyes produktumaik.

Kérdés: Az experimentális irodalom különállása nem jelent-e társadalmi elszigeteltséget is?

Válasz: Nem nevezném ezt különállásnak, egyszerűen csak másságnak, amiért külön állítják. Jelenleg természetesen ez bizonyos elszigeteltséget is jelent, de inkább csak az irodalmi köztudatban való elszigeteltséget. Valójában ez az irodalom közönséggel bír, mint már mondtam, és sokkal nagyobb közönséggel bírna, ha meglenne az intézményi infrastruktúrája. Ennek hiányában a hivatalos irodalmi-művészeti intézményrendszer mellett élő tömegkultúra infrastruktúráját veszi — ahol és amennyire tudja — igénybe: a klubokat, a koncerteket. Ez a kiszorítottság tehát kreatívan alakítja is a jellegét: rá van utalva, hogy a tömegkultúra eszközeivel éljen. Ezen helyzeténél és adottságainál fogva, valamint vizuális-akusztikus affinitásainál és kommuni- kabilitásánál fogva éppen az avantgarde-experimentális irodalom lehet alkalmas rá, hogy hidat verjen az elitkultúra és a tömegkultúra jól kiépített partjai között. Egyáltalán: ennek az irodalomnak és művészetnek egyik nagy hivatása szerintem, hogy a kommunikáció oldottságát elősegítse a kultúrában és azon kívül is. Lehetősége, hogy bebizonyítsa, a kultúrában az ember nemcsak feszenghet és imádkozhat, de el is engedheti magát, komplexusmentesen kommunikálhat és jól is érezheti magát, ettől az értéke nem csökken.

Kérdés: Nincs ebben némi utópizmus?

Válasz: Az utópizmus nem abban van, amit eddig mondtam, hanem abban, ha valaki azt hiszi, hogy az elmondottak hamarosan és lényegében realizálhatók; hiszen ezt a folyamatot jelentős erők és tényezők gátolják. Abban viszont aligha van utópizmus, hogy az irodalmi közszemlélet és közhangulat valamennyire talán kimozdítható ma- gába-süppedtségéből.

Tudniillik az avantgarde-experimentális irodalom ezen hivatása és potenciális képessége lényegéből fakad. Azzal, hogy az írásbeliségtől az összérzékelés irányába mozdul el, hogy technikai adottságánál és pillanatnyi társadalmi szerepénél, kultúrtörténeti meghatározottságánál fogva a rituális kultúra felé fordul, nap mint nap kinyilváníthatja közösségteremtő funkcióját. Itt persze nem szakrális, ki- felé-fölfelé irányuló, külső azonosulást kereső rituáléról van szó, hanem befelé irányuló, belső azonosulást kereső profán rituáléról, amely képes a befogadókat — ha megfelelő színvonalú a mű, a kvázi-mű, a művészi megnyilatkozás — az adott pillanatban egy közösség részévé tenni, kicsit úgy, mint az igazi színház, amely egyébként éppen úgy a rítusban leli ős-eredetét, mint a performatív-akusztikus-vizuális stb. költészet. Ez társadalmi szerep, amelyet közvetlenül gyakorol, s amellyel a társadalom, a közösség és az egyén eszmélkedéséhez járulhat hozzá a maga szerény eszközeivel.

Kérdés: Nem túl szivárványos-e ez a perspektíva? Nem értékeled-e túl ennek az irodalomnak és művészetnek a lehetőségeit?

Válasz: Nem azt mondom, hogy ezek a lehetőségek itt és most teljességükben adottak, ellenkezőleg. De eredetében és potenciálisan ez a kultúra tartalmazza ezeket, amelyek különben nemcsak az ő sajátjai. S ha már itt tartunk: mindezek a remények természetesen egy bizonyos alap-szkepszis körén belül élnek. Hiszen a kultúra egészének ilyetén hasznosulása is kérdéses. Mindazonáltal mégsem szabad túl szkeptikusan ítélnünk, hiszen hogy milyen óriási létfenntartó erő a kultúra, azt igazán csak akkor tudnánk felmérni — amitől mentse meg az isten az emberiséget —, ha megszűnne létezni. Az is lehet persze, hogy vágyképeim kicsit átszínezik látásomat, de illúziókat nem kergetek, tehát nem mondom, hogy a dolgok az előbb leírt módon működnek. Azt mondom, eszményi, vagy legalábbis optimális körülmények között működhetnének így.

Ami a reáliákat illeti, mint talán eddigi beszélgetéseinkből is kiderült, igen nehéz feladatokat állítanak elénk. Több problémakomplexummal kellene szembenéznünk. Én csak azt sürgetem, hogy nézzünk szembe velük, nyugodtan.

Kérdés: Van ennek egy másik oldala is. A mai író, literátor, humán-értelmiségi ál54