Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 1. szám - Szkárosi Endre: Positiones elaborandae (Bertrand Russell beszélgetése Szkárosi Endrével)
tálában úgy érzi, különböző, szinte megoldhatatlannak tetsző problémakomplexumokkal kell szembenéznie folyamatosan. Az adott történelmi, társadalmi és létkörülmények között óriási pszichikai súly nehezedik rá így, amitől szívesen mentesülne, de nem tud. Válasz: Mentesülhet, ha „kiszáll a buliból”, félreáll, visszavonul, „kertjét ápolja”. Valószínűleg mindenki életében szükség van az ilyen pauzákra. Baj akkor van, ha ez mentalitássá és rögződő szereposztássá válik: akkor a szembenézést az elhesse- getés, a szem behunyása helyettesíti. Nem véletlen, de legalábbis szükségszerű, hogy a dolgok így működjenek: a kifárasztás viszonylag emberséges és általában eredményes taktika. A félreállok nyugalmát pedig többnyire zavarja, idegesíti őket, ha a megoldatlan problémaköröket minduntalan a látókörükbe vonszolják. Ugyanakkor a küzdő típusú személyiségek egy részét is bizonyos, meghatározott problémakomplexumok foglalkoztatják, s ez éppen elég is nekik: a más természetű gondok pertrak- tálása, mivel plusz terhet jelent, amiből már így is elég van, nemritkán már őket is irritálja. így aztán ebben a zavaros viszony- és viszonyulásrendszerben a pszichikai légnyomás nem csökken, és a nehézségek sem konfrontálódnak természetes módon. Ezért — bár elismerem, hogy ilyen körülmények között az igény némileg naivnak tetszhet — tartom indokoltnak a komplexusmentes, nyugodt szembenézés sürgetését. Kérdés: Mire volna szükség szerinted ehhez a nyugodt szembenézéshez? Válasz: Nyugalomra. Vagyis a görcs nélküli, komplexusmentes kommunikációra. Ez persze ráolvasással nem jön működésbe. A kultúra és ezen belül az irodalom szabadabb árnyalódása szükségeltetik hozzá, az irodalomban pedig különösen az a szemléletváltás, hogy végre az irodalmat is az összkultúra szerves részének tekintsük, ne pedig — amint eddig sokan hajlottak rá — egy erősen különálló, elegáns vagy lesajnált, de valamifajta indokolatlan fennsőbbségtudatot képviselő képződménynek. Konkrétabban: ami a leginkább kellene, az egy modern irodalmi folyóirat, ilyen ugyanis nincs. Ha 1 ilyen nem alapítható, akkor legalább a meglevők egynémelyiké- nek a profilját kellene úgy alakítani, hogy fel tudja venni, közölni tudja ezt az irodalmat, sőt katalizálja is, tegye kritikai vizsgálat tárgyává, áramoltassa be a külföldi tapasztalatokat-műveleteket stb. Az is igen avitt jellemzője a magyar irodalmi intézményrendszernek, hogy egy darab világirodalmi folyóirata van, amely gyakorlatilag elkülönítőként működik, hiszen a tucatnál több irodalmi folyóirat csak nagyon kivételes esetben közöl külföldi szerzőket. Holott a világ kultúrájának nem külön csatornákon kellene beszivárognia, hanem a magyar művelődés fórumain, szervesen. Kérdés: Amit elmondtál, az a folyóirat-struktúrából adódik. Hiszen globálisan aligha közölne bárki is világirodalmat. Ha a lapoknak határozott és különböző profiljuk, ízlésirányuk volna, a világkultúra ennek megfelelő, oda illő, ilyen alapon preferált jelenségeit nyilván szívesen beengednék. A globális profil, az úgynevezett „népfrontos jelleg” (aminek — a maga idején — megvolt a pozitív szerepe is) szinte önműködően zárja ki ennek lehetőségét, hiszen így a világirodalom beáramoltatása helyet venne el, ami egzisztenciális kérdés is, másrészt valamelyik ízlésirány, árnyalat bizonyára sérelmezné, a vonulat „kiszorításától” tartva. Válasz: Ez így van. Kérdés: Folytassuk az infrastrukturális szükségletek taglalását. Válasz: A könyvkiadás struktúráját is nyitottabbá kellene tenni: a tipográfiai rugalmasságra már van néhány szép példa, és van is ebben hagyománya a magyar könyvnyomtatásnak, de ezt a rugalmasságot általánossá kellene tenni, nem pedig csak egy-két alkalommal demonstrálni. El kell érni, hogy indokolt esetben teljesen természetes lehessen műmellékletek, lemezek, kazetták, poszterek stb. csatolása az ezt kívánó könyvekhez, és bizony, az irodalmi lemezkiadás profilját is bővíteni kellene az experimentalizmus irányába. Az irodalmi életet illetően; több párbeszédre és kíváncsiságra volna szükség, és kevesebb félelemre. Kérdés: Félelemre? 55
