Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 6. szám - Balassa Péter: Se pajzzsal, se dárdával. Válaszlevél Csengey Dénesnek

dásorn teste (legyen ez elegendő, magyarság-definíciónak), ami .azonban nem tévesztendő össze .a személyes testtel, mert iákkor iaz önismerettel (iá másik megismerésével is) bajba jutunk. A szellem munkája a tisztánlátásban nem mulasztható el soha, semmikor. Szétválasztani, ami nem feltétlenül tartozik egybe, ez minden szellemi, tehát önismereti munka első és kötelező lépése. A fejem nem az öklöm, ha azonos test részei is. A nemzet nem misztikus egység, nem tagolatlan szimbiózis. Ha így vélekedem, ettől még nem tagadtam meg — viszont a megtagadás feltételezése: görcsös gyanakvás, és kicsinyes félelem. Visszatérve a családmetaforához: a felnőtt-család nem összetévesztendő a köldökzsinór-családdal. Valami itt az anya-metafora- (anyaföld, szülőföld stb.) és a .köldökzsinór-szimbiózis körül sem kibeszélve nincs, sem átvilágítva—.tudatosítva. Belső függetlenséggel rendelkező szellemi egyéniségek viszonylag nagy tömege nélkül nem tudok elképzelni .aránylag ép nemzetet. A felnőtt magyarság eszméjével, követelésével tudok azonosulni. Az animálisra sti- lizilált és prestrukturátt nemzetszerkezet számomra nem elég, mert a szeretet mint állapot — szerintem — valójában felnőtt-dolog, /artikulált, dialogikus viszonylat, mely persze megőrzi, magába rejti a gyermeki, fiúi szeretetet, de nem azonos vele. Nem lehet gyermekesnek lenni, vagy/és indulatos kamasznak; nyitott felnőttnek lehet lenni, .aki olykor játszhat, mint egy gyerek.

Leveledben a „gyökeresség” szó akaratlanul úgy értendő, hogy vissza kell gyökeresednem (mutatis mutandis: a fület vissza kell ragasztani). Mondd, kérlek, mit jelent itt ez a szó, miként definiálnád? Mert kibeszélhető jelentéskörét a levélben nem adtad meg! Nem szólva arról, hogy — mint írod — válaszom dönti el, valamely magasabb ítélőszék előtt?, hogy nem eléggé gyökeres vagy nem eléggé gyökeresen kifejtett az álláspontom. Már megbocsáss, de mi ez az aránytévesztés és „felettes én”-képzés?! Befogadunk, ha .elfogadod a feltételeinket; felszólítasz egy ismeretlen norma teljesítésére? Hogy van ez? Mi a gyökeres, ki a gyökeres? Rossz ez a kérdés, ami szóhasználatodból következik! Itt élek, nem máshol, itt dolgozom — úgy, ahogy, jól, rosszul — hová, ha nem ide gyökeresedem (bekalkulálva természetesen mindazt, amit fentebb általában mondtam a Földről). .Ez és nem .más a helyem, ki vonhatja kétségbe, ha én a munkámmal nem vonom kétségbe?! Persze a hely nem .az anyamell-közeli hely, mert ebben nem hiszek, sőt károsnak és vaknak tartom. Nem „vissza” az anyához, hanem leválni róla, mindig tudván, hogy onnan kaptam a táplálékot. Nem lehet nem elszakadni a nemzet szimbiotikus fogalmától, mert akkor csecsemők maradunk. Az elválasztás nem szakadárság. Viszont a „visz- sza az anyához” mániája kapcsán komolyan fölmerül, hogy ez az ország mélyen és hosszú ideje nem befogadó, nem elfogadó „anya”, hanem saját hagyományaival, fiaival mostohán bánó .és függésben tartó, de elutasító /anya. Talán éppen ezért „kell” annyira bennmaradni az anya-metaforikában; ez csak hipotézis, de nem véletlen. Nos, éppen ezért nem tudom csoport-énnek tekinteni .magamat, és nem szeretem, ha bárki más így tekinti magát. A csecsemő-kor nem kreatív, a nemzetek életében pedig a legkevésbé. Függetlenség .és „én”, egy nemzethez tartozás viszonylatában (és nem odaszögezve, ragasztva, miként a fül): számomra ez a magyarságom, élhető, járható formájában. Haza: ez nekem tágas hely lenne, a helyem, de nem a tűzhely, ami melegével éget vagy elaltat.

A valóságban azonban — s talán levélváltásunknak ez a legnehezebben „kibeszélhető” vonatkozása — soha nem éreztem és érezhettem az én tágas-kicsi helyemnek. Az idetartozásban bizonnyal a .legkomolyabb kín, .amikor az idegenséget érezzük magunkkal szemközt, az értetlen kirekesztést. Merthogy az idő múlásával ez befelé munkál: s ez baj. „Fogadj el, fogadj be, vedd le az érthetetlen bélyeget rólam.”, mondogatjuk hovatartozástól függetlenül sokszor, s ugyanilyen gyakran kapjuk a választ: „Más a szagod, nem .tartozol közénk, mit akarsz itt.” Nem „.költészet” ez, és .nem játék az .érzelmekkel, a szavakkal. Milyen a zárkózott, elutasító, de követelőző, magához láncoló .anya? Rossz anya. Nem gyűlölködni itt, rettenetes erőfeszítés. Úrrá .lenni a dühön és fájdalmon, ami a gyökeresség vélt hiányának állandó, megszégyenítő felhánytorgatásából ered. Nem befogadásra, hanem kölcsönös idegenségtudat növesztésére hajlamos helyen lakunk, megszólásra inkább hajlandó országban, ahol túl sokszor tivornyázik az irigység, ahol imádják, ha va500