Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Horkay-Hörcher Ferenc: A kimondhatatlan naturalistája (Nemes Nagy Ágnes költészetéről)
HORKAY-HÖRCHER FERENC A kimondhatatlan naturalistája NEMES NAGY ÁGNES KÖLTÉSZETÉRŐL „ „Mert fény van minden tárgy fölött. A fák ragyognak, mint a sark-körök. S jönnek sorban, derengő végtelen, fénysapkában 92 elem, mind homlokán hordozva mását — hiszem a test feltámadását Egyik, az úgynevezett fiatalabb generációhoz tartozó kritikusa szerint Nemes Nagy Ágnes „rendelkezik a Goethét még olvasó nemzedék nagy esztétiikiai és bölcseleti előnyével'’. Ez az állítás azért fontos, mert viszonyt fejez ki: egy háború után született kritikusnak a háború előtt született költőhöz fűződő kapcsolatát. Az világos, miben, mi mindenben különböznek ők egymástól. Lényegesebb, hogy miben közösek — mert közösségük nyilvánvaló. Nemes Nagy esszéiről szólva például így ír a kritikus: „ezek az esszék csak félig követnek költői módszert, mivel mélyebb, névtelenül személyes poétika: magatartás bontakozik ki belőlük. ..” Ez az a szempont, mindennél fontosabb alapeszme, melyet nemcsak regisztrál a kritikus, de melyet maga is követ az írás mezején való tájékozódását megkönnyebbítendő. Amikor tehát Nemes Nagy Ágnes a Föld emlékei címen megjelent összegyűjtött versei alapján arra vállalkozunk, hogy áttekintsük e — persze még nyitott — költői életművet és fogadtatását, akkor — s legyen ez egy harmadik, „még fiatalabb” nemzedék képviselőjének kritikusi poétikája — vizsgálódásunk kiinduló kérdése így hangzik: milyen (esztétikai, bölcseleti és magatartásbeli) előnnyel rendelkezik a Goethét még olvasó költő, ami őt a ma legtöbb irodalmárától megkülönbözteti. Mi az a „földtani”, „nemes ásvány”-szerű érték benne és bennük, kevesekben, ami pattint- hatatlanná teszi őt, őket. Mindezt pedig nem a generációs lépcsők szintkülönbségeinek méricskélésével kívánjuk megfejteni. Célunk egy csoportoktól független, a toll- forgatók közössége számára lényeges szemléletmód elemzése. Vizsgálatunk tárgyát így meghatározva térjünk rá mostmár követendő módszerünk bemutatására. Az életmű, illetve az egyes kötetek bírálói írásaikban eddig kétféle eljárással próbálkoztak. Az egyik módszer hívei a költészetet létrehozó egyén életútját követve próbálták megrajzolni a líra fejlődésvonalát. Ilyen elemzést végzett — legalább részben — Izsák József, Kabdebó Lóránt és Pomogáts Béla. Nemes Nagy Ágnes esetében azonban éppen a mű alkata miatt is fontosnak tűnik egyén és műve szétválasztása. Radnóti Sándor jegyzi meg: „a költő korai felfedezése a lírai közvetlenség útjának jár- hatatlansága”, s ezzel lényegében minden kritikus egyet is ért. Ebből következik, hogy elemzésünkben, amennyire lehet, megpróbáljuk függetleníteni az alkotott művet a mű alkotójától. Egy másik eljárás két feltételezett kulcsfogalom pólusa köré/közé kívánja rendezni az életművet. Csorba Győző férfias és nőies elemek harcát véli felfedezni. Sőtér István szép megfogalmazása szerint Nemes Nagy „verseit egyszerre két környezetben kell elképzelnünk... egyrészt egy értelmien hideg, csaknem matematikai égbolt fekete búrájía alatt — másrészt egy hisztérikusan szenvedélyes lélek forró Szaharájában.” Érdekes, hogy e két korai kritikai álláspontnak milyen nagy hatása van. Radnóti Sándor, mint gondolati alapozottságú kritikája címe is mutatja, látvány és látomás kettősségében találja meg e költészet két pólusát. Vagy példán Vörös Imre rém és ismeret, fortyogó világ és rendező elme dialektikus kapcsolatában gondolkozik. Nemcsak azért nem vállalkozunk azonban egy ilyen bipoláris 364
