Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Alföldy Jenő: Út és megérkezés (Szepesi Attila pályakezdése)
nyilvánítást: a Szobrok a szegedi pantheonba a monogramokból sejthetően Veress Miklós, Petri Csathó Ferenc és Ilia Mihály személyét idézi meg; a többi, festők és költők nevére írott verse is az elevenen megélt, személyes ügyévé tett kultúra homo ludens-i örömét érezteti, a művészek szabad köztársaságához tartozás kötöttségek nélküli közösségét. Az Etűdök érdekessége, hogy már a hetvenes évek elején in/tonálja azt a hangot, melyet a nyolcvanasokban Parti Nagy Lajos egy nemzedékkel később dolgoz ki saját stílusaként: „lefelézik”, „szattyán combú menyétek”, „hóntok dezodoruk”, „gyepre pucém hehe- és heverésztek” — olvassuk itt. Ez a játékosan felfogott lettrdzmus nálunk bizonyára Weörestől ered, ám Karinthy paródiáit sem szabadna a „fölmenők” közül kifelejteni. Érdemes egy teljes versszakot szemügyre venni, milyen magas fokon űzi Szepesi a szójátékait, könnyed daktilikus iramban: „másnapi gyomorral odébbtekerődzve csillzik a jönni Tejút küllőz a zsírfej a bék balog őre lagos a lagos az út” Még extravagánsabb nyelvmanipulátorokat is megelőzött azzal a verbális játékával, melyben egy-egy betű alternatív elhelyezésével mintegy kettéágaz- tatja a szó értelmét: „vág daloltam ényeklettem kicsapzottan b erekedtem” v Az ilyen egyszeri, játékos megoldás — mely már Az igék lázadása címmel érezteti műhely-jellegét — rokonszenvesebb, mint amikor köteteken keresztül mechanikusan nyűvik ezt a módszert. Az alternatív betűhasználat ugyanis két értelemre szűkíti a verset, holott az igazi vers akkor is kimeríthetetlenül gazdag jelentéstartományú, ha látszólag egyetlen irányba törekszik. A Hegedős-ének és a Szkopjei nyár jelöli ki Szepesi Attila további, máig érvényes programját: „mi jön? A BELSŐ VÁNDORÜT” — olvasható az előbbiben, és íme a második kötet zárószavai: „ÜJ VÁNDORLÁS ÉS ASZÁLY KÖVETKEZIK” — a költő által kiemelt szavakat egymásra vetítve, világossá válik, hogy a csavargások, vándorlások és kalandok helyett az önismeret nem kevésbé aszályos belső útjait választja földerítendő terepéül. * Első két kötete megmutatta azt a hajlandóságát, hogy szívesebben marad örök útkereső, mintsem hogy valamely költőiskola eminense legyen. Mindent megtalálunk ezekben a korai versekben, amire későbbi fejlődését alapozza, ae ritkán tapasztaltam, hogy egy költő ilyen módszerességgel képezze ki magát arra, hogy önmagához eljusson. Látványos a lebontás, a kiválasztás, a különféle törekvések kipróbálása és elhagyása, az életképes minőségek összegezése. Egy-két próbálkozását leszámítva, mely a legkorábban megjelent versei közt található, ennek a költőnek nem voltak úttévesztései, zsákutcái; legföljebb a 343
