Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 4. szám - Mezey Katalin: A szobrok elindulnak (Károlyi Amy költészetéről)
MEZEY KATALIN A szobrok elindulnak KÁROLYI AMY KÖLTÉSZETÉRŐL Károlyi Amyt az Életünkben Gross Anold illusztrációival megjelent Beszélő szobák című versciklusa keletkezésének körülményeiről kérdeztem. A mindig szelíd, barátságos költő hangja szinte felcsattant arra a feltételezésemre, hogy a meglévő rajzokhoz írt volna verseket. (Ami egyébként lehetséges gyakorlat, gondoljunk csak Kassák szép verses-képes könyvére, a Mesterek köszöntésére.) Nem. A rajzok készültek a verseihez. — Én olyat nem csinálok, megrendelésre nem tudók dolgozni — mondja. Sértőnek érzi a puszta gondolatot is, hogy valamiféle szerkesztői kívánságot kiszolgáljon? A gyanú is bántó volna számára, hogy alkalmi verseket ír, ha mégolyán rangos, művészhez illő alkalomból is? Ebből a váratlan felosattanásból sokat megértettem a nehéz, áldozatos, mégis öntörvényű sorsú költőasszony karakteréből; aki a szeretetet és szolgálatot szuverén alkotásként élte át; aki nemcsak életművéről, életéről is bátran vallhatja József Attila szavaival: „Az én vezérem bensőmből vezérel”. Sem kordivat, sem emberi-művészi hiúság, sem érzelmi kialakulatlanság, sem az irodalmi élet kíméletlen és cinikus pletykaszövő — vagy mondjuk szebben — legendaszövő szája nem tántoríthatta meg soha abban, amit határozott erkölcsi meggyőződése szerint cselekedett, mert tudta, hogy cselekednie kell. Következményekre, hátrányos helyzetre, mellőzésre, emberi-, költői hitele rontására való tekintet nélkül. Egyénisége, költőszemélyisége soha nem kért magának kivételes bánásmódot, külön figyelmet halhatatlan élet- és pályatársára, Weöres Sándorra való tekintettel. Nem bízta magát annak zsenialitására, hogy majd általa aranykeretbe foglaltatik múzsa-arca, nem sodortatta életét annak sorsa által. Éppen ellenkezőleg. Életformát és alkalmas, lehetséges életkeretet teremtett számára, éppoly zseniális lévén szenvedélyben és tapintatban, józan mérlegelésben és elfogult, végletekig menő kiállásban, mint költő-önmaga megőrzésében társa erőteljes alkata mellett. Talán hosszúnak tűnhet ez a bevezető, ha ezúttal csak egyetlen Károlyi kötetről, A szobrok elindulnak-<ról akarunk írni. De a költő kísérő soraiban afféle végösszegnek, összegzésnek ítéli könyvét, mondván: „ennyire telt”. Ha lem is fogadhatjuk el a könyv búcsú-jellegét, de mindenképpen igaz, hogy Károlyi Amy költészetének sokrétűsége, sokszólamúsága minden, vagy csak- íem minden sajátos hangzásával jelen van ebben a gyűjteményben. A pálya már megtett szakaszának tehát valóban szintézise is ez a kötet. Ezért is nyilvánvaló, hogy valamennyi szólamát, valamennyi értékét egy lyen recenzió át nem foghatja. Két jellegzetes motívumát, sajátos vers-formációját kiemelve szeretném jellemezni Károlyi lírájának (eléggé meg nem lecsült, föl nem ismert, el nem ismert) értékeit. 333
