Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 4. szám - Simonffy András: Dukai Takách Judit: Az én képem (esszé)

Talán szóba jött Festetichnél is. Talán éppen arról társalkodóit az ifjú Wesselényivel (kinek apja már a századvégen szorgalmazta a magyar nyelvű erdélyi színjátszás ügyét!), hogy a gazdasági felzárkózás — Georgikon — nem valósulhat meg a nyelvi önállóság nélkül. Hiszen Festeti eh kegyvesztettségének oka is éppen az volt korábban, hogy magyar tiszteket és magyar szolgálati nyelvet kívánt bevezetni a bécsi magyar ezredeknél.

Annyi bizonyos: Uraiújfaluból tovább indulva az Ifjak betérnek Dukába, Judithoz. Nagy az öröm. Mondhatni: megvalósult leányálom. Malvina titkon erre várhatott: a megváltás kézzel fogható pillanatára. A fiatalok Európából, az igaziból, a felhőtlenből érkeznek, közvetlenek, kedvesek, vidámak. Ahogy ma mondanánk: irodalmi házibuli kezdődik. Judit klavírozik, süt-főz, verseiből olvas fel, teljes egyéniségét adja. A verselgető szépkisasszonyból poetesszává kíván válni, s az ifjaknak — Berzsenyi véleményével tarsolyukban — semmi kifogása ez ellen, Malvina néven azonnal költőnővé avatják. S az ifjak ál- mélkodása őszinte lehet: a „sárfészekben” naprakész könyvtárat találnak, igazi szépséget, igazi tehetséget, keresetlen, tiszta emberséget. Idillt, ha úgy tetszik.

Maga az 1814-es év is idillinek tetszik:

Március 30. Az osztrák és porosz csapatok bevonulnak Párizsba.

Április 2. A francia szenátus trónfosztottá nyilvánítja I. Napóleon császárt. Május 30. XVIII. Lajos francia király és az I. Napóleon császár ellen szövetkezett államok békét kötnek Párizsban.

Az év folyamán megindul Bécsben a Serbske Novine című szerb politikai napilap; megjelenik Pesten Kazinczy Ferenc munkái I. kötete; Bécsben Vük Karadzic szerb népdálgyűjteménye .. .

Dukai Takách Judit lelkesült sorokat küld a nála egy évvel fiatalabb, pelyhedző állú ifjú után:

„Dicső nap! Boldog óra! — te, — mely Wesselényit Gyenge aetheri szárnyon kisded Dukába hoztad,

Áldott nap! mely lelkében tündöklő erényit Kellemes alakjában lelkemnek megmutattad.

A tudomány becsülése és a hazai Szeretet tüze fénylett arcája vonásiról;

Most is fülemben zengnek megért bölcs szavai,

Melyek folyvást Ömlőitek rózsaszín ajakairól. ..”

Az elragadtatott költeményben hatalmas jövőt jósol ifjú barátjának. „Ár-1 pád hív unokájának”. „Wesselényiben látom egy haza oszlopát emelkedni. .

— írja. S itt tetten is érhetjük ezt a néhány évnyi ritka pillanatot, a felvilágosodás rövid ragyogását, a reformkor ifjainak színrelépését, azt a pillanatot, amely éppen egybeesik Dukai Takách Judit emberi kiteljesedésével, költői ki- virágzásával, szépsége kivirulásával. (Wesselényi apja még rabolta feleségét, hogy ne kelljen veszkődni a leánykérés formaságaival, ő maga, az árvízi hajós üldözötten, megvakulva hal majd meg 1850-ben.

Ám Judit mit sem sejt még minderről; most egy világ nyílt meg előtte S ő cselekszik. „Már most elbeszélem azokat a gyönyörű napokat — írja Döb- rentei Gábornak egy évvel látogatásuk után —, amelyek az én nyavalyámal könnyen elfelejtették vélem s annak igen nagy részét nemes lelkű Tataynknal köszönhetem. Kesergő özvegyemet, melyet ugyan ő néki írtam oly kedvesei

312