Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 3. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT KASSÁK LAJOS - Fehér Erzsébet: A "szintetikus irodalom" első fokozata (tanulmány)
metaforáké, és a nyelv biofizikai alkatából fakadó fonikus zeneiségé, mely mint repkény, ráfonódik a szabadvers recitatívójára. A dús alliterációk babitsi öröksége beépül a wagneri zene jelentéstanába. (Egy további párhuzam: a verskötet ciklikus szerkezete Wagner kompozíciós technikájára is utal.) A szeenírozás monumentális perspektívája, az ütközetek véres haláltánca, a különféle szenzuális élmények: fények, színek, szagok jelenléte, vagyis: zeneiség és festőiség, mozgás és kiszámított dramaturgdájú történetvezetés a wagneri összművészet-elmélet adaptálását mutatta. És ami a legfontosabb volt: a tudatformáló művészet forradalmi programjának megértését is. Részben a zenei hangszerelés körébe illik egy avantgarde eredetű ösztönzés: a 6. vers csatát ábrázol, a hangutánzás futurista módját alkalmazva. A Marinetti receptje szerint süvítő, kattogó fegyverek nyomán „mindenütt vér, vér..A tendenciózusan és szimbolikusan alkalmazott költői technika a kötetkompozícióba építi a futurista háborús ideológia elutasítását. Szimbolikus gesztus az is, hogy Ady és Babits első háborús versét értelmező, konkretizáló motívumokat emel be kötetébe. Ady 1914 augusztusában megjelent Esaiás könyvének margójára című szabadversében a fenyegető veszedelem szimbólumaként feltűnik a bibliai „tekergő Léviátán kígyó”. Kassák a vonuló katonák menetoszlopára konkretizálja a íátomásos képet, átfordítva a szimbólumot metaforává: „A katonák kemény menetoszlopba feszülnek s megindulnak a vad, iszapos mezőkön át: végtelen kígyósorokban vonaglanak ...” (11. vers) Ugyancsak 1914 augusztusából való Babjis-Emíai katona című verse. Kassák kötete 3. darabjában önmagára vonatkoztatva a művet, a Babitsnál életélmények nélkül halálba induló fiatal férfi sorsát megélt élményeivel kerekíti személyes életrajzzá. Szinte szó szerint idézi a refrént, forrásával egyezően: ellentétes ráütésként az elmondottakra. Babits: „Még élni sem élte az életet--------------mind mit ér h a menni kell neki, menni?” Kassák: „én tű hegyére szedtem életem — s gondoltam: kit konkoly-érés hullatott a földre ... kiből bősz kovácslegények rúgtak bánatot, ki rossz papucsban nyűtte Európa hátát... ó jaj, szegény magamnak is menni kell most menni.” Az átvett és disszociált motívumokat a mestereivel közös feladatvállalás gesztusaként értelmezhetjük. Az a mód, ahogy Kásák a háború élményét költőileg feldolgozza, új volt, más, mint Ady és Babits drámai tiltakozása. Igaza van Halász Gábornak, aki a különbségre utalva megjegyzi: „Kassákot voltaképpen érdekelte a háború borzalmas színjátéka”. Ám nem azért, hogy belefeledkezzék, .hanem hogy racionalizálva az irracionálisát, megtalálja legyőzése módozatait. A pusztulás és öldöklés képei közt már ott rejtőznek az építés, az embertestvérség motívumai, a rövidesen megszülető Mesteremberek-et előlegezve. 268
