Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 3. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT KASSÁK LAJOS - Aczél Géza: A bécsi Kassák (tanulmány)

ki is emelte abból; így hát a történelem itt végül is expresszionista ihletésű látomás alakjában vetődik elénk”. Az ideológus Kassák nézetei jelentik e rendszerben az állandóságot, mely a szakállas ember—csöndes ember—öregasszony—aktivista költő alakváltozataiban jut kifejezésre. Ez a láncolat mind a Tanácsköztársaság, mind a fehérterror idején megőrzi egységét, s a történésektől elkülönülő tendenciák hordozója. Egészében az aktivizmus, majd annak talajvesztése után a születő messianisztikus ember-vallás kifejezője, a korábbi manifesztumokban és költői művekben föllelhető kassáki koncepció vetülete. A mű eszmei horizontja ugyanazt az ívet rajzolja meg, melyet Kassák az Oroszok 1917-től, a proletárforradalom üdvözlésétől a bukás szülte dadaista szólamokig megtett. A Máglyák énekelnek kezdetén a szakállas ember is Oroszországból hozza magával a forradalom hitét, az „agónia második periódusában” pedig már a jelenéhez érkező költő áll előttünk:

„Az aktivista költő, akire bankrablásokat kardlapoztak rá a rendőrök, már egészen a Dadaizmus határáig teljesítette föl magát a verseiben. Prédikációkat

nevetetett össze a sebeiből.”

A költői ón-nek a szakállas emberbe történő kivetítése nem is az életrajzi párhuzamokban nyilvánul meg elsősorban, hanem az ideológiai azonosulásban. A forradalom szubjektív feltételeire kerül nála is a hangsúly, a lázadók helyett a fellázadt ember az eszménykép, új összefüggésben ismét jelentkezik a szubjektív feltételek hiányának és a forradalom korán jöttének gondolata, a kényszerű vállalás, a vezető egyéniség hiánya. Az Aktivizmus ban kifejtett gondolat tér vissza akkor is, mikor a szakállas ember a minden társadalmi formációban elvetélő forradalmiság- ról, a párt ezoterizmusáról perel az elnökkel. Az események sűrűjéből kiszorított költővel párhuzamosan a szakállas ember fokozatosan elvont, messianisztikus eszménnyé lényegül a műben. Május 1-jei beszéde az expresszionizmus általánosító testvér-gesztusaiból építkezik, a naiv tisztaságképzetnek azokból az elemeiből, melyek már az 1919. Március című versben is felbukkantak. A konkrét reflexiókon túl ekkor már a minden hatalmi formát elutasító, a tömegek jogait időtlenül és föltétel nélkül zengő költő idealizmusa a meghatározó. Krisztusi képzetet idéznek megváltó gesztusai, elvont moralizmust szül a történelmi szituációból kiemelt emberkép. Idealizmusának, ugyanakkor sosem lankadó aktivizmusának, praktikus szemléletének és pátoszának erővonalai sűrűsödnek a hős búcsúzó szavaiban:

„Két fegyverünk volt, a boldogságot kereső hit és a boldogtalanságot legyőző erő! Egyiket sem használtuk ki a maga idejében. A pusztulás szélére kellett érnetek, hogy fölébredjetek. És most! És most! De veletek vagyok. Mert én mindig azokkal megyek, akikben felhúzott kanóccal ég az élet.”

A forradalom kritikája a költő elveinek direkt kinyilatkoztatásával szemben már poétikai síkon valósul meg a műben — a vezetés bírálata erősen ironikus színezetet kap, míg a forradalomra éretlen tömegek kritikája inkább a naturalisz- tikus-expresszív képiség szimultán sokszorozásából, az eseményekre reagálás negatív tömegélményeiből adódik. Kassák iróniája a költő és ideológus nézőpontjaiból születik: előző a sematikus és gerinctelen művészek, újságírók hada körül képződik meg, utóbbi az szakállas ember—elnök, az aktivista hit és az ötszázak tanácsa gyakorlati működésének párhuzamában. Tablóján a spekulánsok, ügyeskedők, renegátok, a forradalmat gyűlölő „bikafejű parasztok”, a fülekbe sziszegők dolgozzák magukat a középpontba, s való igaz, keveset kapunk a nagy történelmi tett pátoszából. A kisember továbbra is elesettségében, vegetálásának elemi szintjén vetődik elő, a változás örömét csak „az ország táncoskedvű karavánjai”, a gyerekek képviselik, a május 1-jei önfeledt demonstráció mellett — hol szintén főszereplők — csak róluk szólva csap ódái magasságokba a költői dikció.

A Máglyák énekelnek harmadik szerkezeti egységében, a fehérterror víziójában egy jellegzetesen dadaista állapot némítja el a költőben az ideológust. Minden po245