Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Virt László: Virrasztók - a Vigilia-antológia margójára
fölött?” Az a lényegre figyelő -katolikus szellem, melyet a Vigillia hozott nemcsak az egyházba, hanem a magyar irodalomba is, kimondatlanul azt a kérdést feszegette, hogy vajon mikor hagyják már abba a középosztályi egyháztagak a farizeus imáját, melyben saját igaz voltukról tesznek hamis tanúságot! Mert aki önmagáról tanúskodik, az hamis tanú! A kereszténység valós lényege nem az ítélkezés, nem rátelepedés másokra, hanem megváltásból eredő szolgálat. Nem rosszízű leereszkedés, hanem lent élés. Ilyen azonosulni tudó lelkülettel méltatta és szerzőként is szerepeltette a Vigilia a faji okokból üldözött Franz Werfelt, vagy a hivatalos kultúrpolitika által agyonhallgatott öngyilkos József Attilát. Jól tudták a Vigilia munkatársai, hogy a katolicizmus egyetemességet jelent, nem pedig felekezetet. Ezzel a nyitott szellemmel tárták ki a kapukat az élő magyar irodalom és kultúra előtt is. Az első évtizedben munkatárs volt Babits Mihály, Sík Sándor, Szerb Antal, Sőtér István, Thurzó Gábor, Ottlik Géza, Pilinszky János, Rónay György, Szemlér Ferenc, Tamási Áron, Sinka István, Tersánszky J. Jenő, Bálint Sándor. A Vigilia kezdettől odaállt Bartók és Kodály munkássága mellé. Talán az sem véletlen, hogy amikor a Vigilia egyetlen irodalmi estjét a Zeneakadémián megrendezte, akkor az est egyetlen zenei szólistája Bartók Béla volt. A kritikai rovat olyan neveket méltatott és tárt a magyar katolikus olvasók elé, mint Jean Cocteau, Graham Greene, Illyés Gyula, Illés Endre, Móricz Zsigmond, Kassák Lajos, Németh László, Sinka István, Fodor József, Asztalos István és Nagy István. A háborús szellem terjedésével mind több író kapott itt megjelenési lehetőséget, akiket más fórumokon zárt ajtók fogadtak. Leginkább az Illyés Gyula által szerkesztett Magyar Csillag mérhető a háborús évek Vigíliájához. 1946-ban egy Pannonhalmán tartott írótalálikozón Sík Sándort, Ady és József Attila korai népszerűsítőjét választották az újraindult Vigilia főszerkesztőjének, ö ezt megelőzően Mintegy másfél évtizedig tanította az újabb magyar irodalmat a szegedi egyetemen. Tanítványa volt Radnóti Miklós is. Sík Sándor egyike a század legjelentősebb keresztény szellemű magyar költőinek, műveit és tiszta verseivel, finom és pontos irodalomtörténeti és esztétikai elemzéseivel megbecsülést szerzett az egész magyar irodalom előtt. (Hol marad a háromkötetes Esztétika újabb kiadása?) Mint pap is a legjobbak között volt: egyházi szónokként messze földön ismerték és 1948- ban a piarista rend magyarországi tartományfőnöke lett. Műveit angol, francia és német nyelvre is lefordították. Síik Sándor 1963-ig, haláláig biztosította a keresztény identitás feladása nélküli dialógust, ami megfelelt az alapítók szellemének. A tizenhét év alatt, amíg főszerkesztő volt, a Vigilia nem kis nehézségek után elfogadottá lett a teljes magyar társadalom előtt. Nem sokkal az újraindulás után nehéz feltételek közé került a nagytekintélyű folyóirat. Ebben a helyzetben ugyanaz a feladat várt a V-igiliára, mint a háborús években: szűk lehetőségek között biztosítani kellett irodalmunk folytonosságát. A módszer hasonló volt, mint a háború alatt: ha már nem írhattak a sematizmus ellen, akkor legalább nem terjesztették azt. Ma Nemes Nagy Ágnes tesz tanúságot róla, hogy az ötvenes években elnémítottak közlésével irodalom- történeti fórummá vált a Vigilia, és Görgey Gábor vallja, hogy a Vigilia fedezte fel őt ezekben az években, amikor egy egyéniségét őrző fiatal írónak máshol nemigen volt pályakezdésre lehetősége. Ismét olyan írók jelentkeztek a katolikus folyóiratban, akik máshol zárt ajtókba ütköztek. Olyan nevek szerepeltek a Síik Sándor által szerkesztett Vigíliában, mint Pilinszky János, Rónay György, Harsányi Lajos, Kondor Béla, Kunszery Gyula, Mészöly Miklós, Ottlik Géza, Mándy Iván, Cs. Szabó László, Jékely Zoltán, Szabó Lőrinc, Passuth László, vagy -a kiváló teológus-író Belon Gel- lért. Sík Sándor biztosította azt, hogy abban a karban, amikor még Illyést és Németh Lászlót is támadások érték, a Viigilia a legszínvonalasabb folyóirattá válhasson. Nem volt háború a Sík Sándor által szerkesztett Vigíliában sem. Az egész magyar kultúrát vállalták, őrizték, virrasztották, nem osztották meg felekezeti határokkal a múltat és jelent. A Vigilia számára összetartozó volt Pázmány és Bethlen is, Széchenyi és Kossuth is, Ady és Babits is. Míg Sík Sándor -kora a passzív dialógus kora volt, addig Hegyi Béla jellemzése szerint Rónay György működésének évtizede (1969—1978) megteremtette az aktív 185
