Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Virt László: Virrasztók - a Vigilia-antológia margójára
Péter alföldi ridegparaszti ember- és társadalomideálját is hidegnek, ridegnek érzem, mégis — sietek a vallomással — ezt az önéletrajzot az egyik legnemesebb magyar emberi és írói megnyilatkozásként tisztelem.” A magányos, végvidéki kritikus vallomását az Írott Kő szerkesztéspolitikájára is jellemzőnek érezzük (főleg 1936 és 37-esére). Olyan értéktisztelő és emelkedett magatartást tükröz, amelytől — legyünk bármilyen világnézet hívei — ma sem és a jövőben sem tagadhatjuk meg az égető időszerűséget. VIRT LÁSZLÓ Virrasztók A VIGÍLIA-ANTOLÓGIA* MARGÓJÁRA Ritka születésnapot ünnepelt a Vigília, amikor fél évszázados közéleti jelenlétére emlékezhetett vissza a közelmúltban. És nem akármilyen történelmi akadályokat kellett leküzdenie annak a szerkesztő- és szerzőgárdának, akik más-más alapállású emberek, különféle szellemi irányzatok közötti dialógus kezdeményezésével szolgálják immár ötvenegyedik esztendeje az emberi nem egységét. Volt, hogy a hitleri Németország a lap szerkesztőjének, Mécs Lászlónak a kiadatását követelte a magyar kormánytól egy Hitler-ellenes verséért. A kormány nem szolgáltatta ki Mécset, de a Vigília-számot elkobozták. A német megszállás után pedig el kellett némulnia a megújult katolikus szellemet hordozó folyóiratnak, hogy a háború után újra hallathassa változatlan hangját. Az ötvenes évek közéleti „egyszólamúságában” pedig szűkkeblű gyanakvás vette körül, hiszen a Válasz és a Magyarok megszűnése után is alku nélkül fogadta el az írói egyéniséget. A vigilia szó jelentése: virrasztás, őrtállás. Az őskeresztények értelmezésében ez a reményteljes éjszakát, a hajnalvárást jelentette. A folyóirat programadó cikkében Schütz Antal, az egykori szegedi piarista diák, a modem magyar teológiai nyelv megteremtője a saját sötét korára is gondolva adta ugyanezt a programot: őrködni az éjszakában, virrasztani, hogy ébren találjon az, aki bejelentés nélkül kér majd számadást. Háborúra készülődött már a világ, amikor 1935 februárjában útjára indult a Vigilia. Fiatal íróemberék, élükön a mindig áldozatkész Possonyi Lászlóval, azért indították útjára, hogy ott egymásra találjanak azok, akikben él az őrtállás felelőssége. A virrasztás csak a legritkább esetben egyéni tett, sokkal inkább közösségi. Az őskeresztények is közösségben várták nagyszombat éjjel az új misztériumot. Tudták a Vigilia szerkesztői, hogy nem politizálhatnak, ha meg akarják őrizni önmagukat is és emberséges hangjukat is abban az embertelen világban. Ha pedig nem szólhattak nyíltan a háború ellen, akkor úgy foglaltak állást, hogy nem dicsőítették a rabló szellemet. Megszólaltatták ehelyett a román irodalomból Mihail Eminescut, Vasile Ale- csandrit és Lucián Blagát, az „ellenséges” Franciaországból pedig Piaiul Claudelt, Paul Valéryt, André Gidet, Francois Mauriac-ot, Jacques Maritaint és Gábriel Morcéit szerepeltették. Közölték Possonyi László főszerkesztő nagyváradi előadásának szövegét, mely egyértelmű kiállás volt a város veszélyeztetett zsidósága mellett. A francia újkatolicizmus egyik legkiválóbb ja, Georges Bernanos 1939-ben a Vigíliában bírálta az üres egyházi külsőségeket, melyek alkalmatlanok az egyház valós szerepének betöltésére. „A világ mái állapota szégyen a keresztényekre. Vajon csak azért részesültek a keresztség szentségében, hogy szabad legyen megvetéssel ítélkezniük a hitetlenek * Válogatta és szerkesztette: Lukács László és Rónay László. Vigilia könyvek, Bp., 1985. 184
