Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Gyurácz Ferenc: Az Írott Kő emlékezete
nyok kutatásában a társadalomtudományoknak, tudatosításában a publicisztikának, gyakorlati továbbvitelében a helyi politikának nagy adósságai — és nagy lehetőségei vannak. Jól tudjuk: épp az így jellemzett szellemiségnek mondanánk ellent, ha — megalapozatlan módon — élesen határolnánk el a régió szellemiségét a nyelvterület, s különösen a Dunántúl más tájaitól. Kivetnénk a sulykot akkor is, ha az írott Kő és az Életünk szerkesztési elveiben és gyakorlatában régiónk történelmileg kialakult szellemiségének elhatározott, tudatos képviseletét látnánk. Annyit azonban túlzás nélkül megállapíthatunk, hogy e folyóiratok „liberális” szerkesztéspolitikája (amely az Életünk esetében döntően az esztétikai értelmű sokszínűséget jelenti) megfelel e szellemiségnek, és épp az irányzati kizárólagosságtól tartózkodó értékközpontúsággal formáz határozott és markáns karaktert. Végezetül a félszázados folyóirat évfolyamaiban való tallózásra hívjuk meg az olvasót. Állítsunk össze egy képzeletbeli írott Kő-antológiát! (Amely, szeretnénk remélni, nem sokáig marad meg a képzelet tartományában.) Legerősebb a tanulmányrovata lenne. Olvashatnánk itt Komlós Aladár: A giccs című írását, amely a filozófiai esztétika kategóriái nélkül is elmélyült és filozofikusan tömör, Oltvány-Artin- ger Imre valamelyik képzőművészeti dolgozatát (talán a Derkovitsról szólót), az ismeretlen nevű Semetkay József érdekes jellemzését a történelmi regény divatját felváltó, erdélyi szatirikus prózáról, Fája Géza, Palkó István és Várkonyi Nándor egy-egy tanulmányát, és idecsatlakoztathatnánk két előadást is: az egyik Bárdosi Németh idézett eszmefuttatása, a másik pedig a népi mozgalmat támogató politikus Németh Imre remekbeszabott szónoklata, a „Mohács tanítása”. A népiek történelem- szemlélete tükröződik, s történelmünk ma is érvényes tanulságai fogalmazódnak meg benne. Kuriózumként szerepelhetne e rovatban Szent Vid remetéjének, tűnődése az „áldott vasi tájak”-ról. Antológiánk szépprózai rovatát szerényebb anyagból kellene válogatnunk. A nagy mennyiségben közölt katolikus prózát talán Szarka Géza: A lógós című szép elbeszélése fémjelezhetné méltóképpen, míg Bakó József „Az apák útján” címmel megjelent, már említett novellájával szerepelhetne. Egy Cankar-elbeszélés egészíthetné ki a sort, Pável Ágoston fordításában. Pável egy szép szabadversével is jelen lenne (Beszélek majd a Kucserával...). A papköltők közül Székely László kerülne be, s Weöres Sándor, Gazdag Erzsi, Ta- káts Gyula, Rezek S. Román (a későbbi Teilhard-kutató) egy-egy versének is biztos helye lenne itt. Bárdosi Németh gazdag terméséből az „őszi bogár” című, Berzse- nyis stílusemlékeket ébresztő, erőteljes költemény válna díszére gyűjteményünknek. Az írott Kőnek két jelentős kritikusa volt: Albert István és Hegedűs Ferenc. Albert főképp társadalomtudományi, publicisztikai művek szemlézésében talált műfajára. Katona Jenő: Magyar hitleristák és Horner Miklós: A német nemzetiszocializmus útja című könyvéről szóló, tanulmány-értékű ismertetésében oly világos okfejtéssel és brilliáns stílusban utasítja el a „német importideológiá”-t (1937-ben!), hogy bármely antifasiszta antológiában fontos helyre kerülhetett volna. írását a mi kiadványunk sem nélkülözhetné. Hegedűs Albert Istvánnál nagyobb esztétikai érzékkel, de hasonló eszmei alapon írta cikkeit. Közülük bizonyára a népi írók (Veres Péter, Kovács Imre) műveivel foglalkozók a legidőtállóbbak. A népi irodalom kritikusai között egészen magányos hely az övé: keresztény gyökerű humanizmusa védetté tette minden homály és misztika, a mozgalomtól való távolsága pedig minden praktikus indulat és elfogultság ellenében. Ugyanakkor szemlélete titkolatlanul népi és nemzeti, demokratikus és szociális. Cikkeiben mellőzte a retorikus körítéseket, mondandóját racionális világossággal fejtette ki. Kendőzetlen stílusának, elfogulatlan kritikusi magatartásának érzékeltetésére álljon itt a Veres Péter Számadásáról írott, reménybeli antológiánkat berekesztő cikkének első bekezdése: „Éles világnézeti és politikai ellentétek választanak el a könyv írójától: Veres Péter ateista, jómagam hívő katolikus vagyok; társadalomszemléletben, politikában a tételes marxizmus az irányítója, én már csak hívő katolikus mivoltomból kifolyólag sem lehetek marxista; a dunántúli színesebb, melegebb embertípushoz szokott szemléletemmel Veres 183
