Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 2. szám - Kolozsvári Grandpierre Emil: Perújrafölvétel - eretnek esszé Bánffy Miklósról
la népgyűlést tart iaz általános választójog jelszavával a véderőjavaslat ellen. Az itt megvadított tömeg beözönlik a Rákóczi úton. Csak a körút sarkánál tudják vissza- nyomni. Azon a délután történik ez, midőn a brit torpedónaszádok „ismeretlen céllal” éppen kifutni készülnek Portland kikötőjéből. Abban a pillanatban, midőn a háború réme tán a legfenyegetőbb volt. És így megy ez tovább. E szörnyű párhuzamosság folytatódik. Akkor is, midőn az agadiri ügy végtére elcsitul és Albániában rövid időre létrejött a béke és ezek helyett más bonyodalom támad közelébb, közvetlenebb.” „Egyedül Tisza az, aki megkísérli fölhasználni az időt. Csak ő látja be, hogy az utolsó percben békét kéne teremteni a nemzetiségi kérdésben. Tárgyalásokat kezd Maniuval, Justh és a savinisták azonnal megtámadják emiatt, Pest-megye viharosan tiltakozik. Hat hétig folynak a tárgyalások. Midőn pedig a román nemzeti komité elutasítja a miniszterelnök javaslatait. Tisza kijelenti, hogy az elutasítás dacára is meg fogja adni, amit beígért, a maga akaratából és ellenszolgáltatás nélkül.” „Utolsó és elkésett kísérlet volt. A bukaresti béke által már fölfokozott igényekkel szemben talán kissé szegényes is, de Tisza még ha akarta is, többet nem nyújthatott. Még ő sem bírt volna az akkori közvélemény miatt többet fölkínálni, annyira kevesen voltak, akik a helyzet komolyságát meg tudták látni.” (Darabokra szaggattatol, Révai 1940. 296. p.). „Mindez — azaz bel- és külpolitikai események sora — mit sem változtat a magyar politikusok fölfogásán. Sőt mind nyakasabbal követelték a mélyreható reformot és azt hitték: csak a miniszterelnökön múlik a több, vagy kevesebb. A technikázó obstruálás a parlamentben teljesen az ő kezükben van, amit minden erővel használnak is. Nem is folyik egyéb a Házban, mint névszerinti szavazás, szavazás, szavazás, aztán zárt ülés, aztán szavazás végnélkül.” Mi az obstrukció? Egyetmást persze tudtam az obstrukcióról, nagyjából sejtettem mit rejt e fogalom. Ámde szerettem volna részletesebb, pontosabb tájékoztatást kapni. Tehát föllapoztam egy sereg történelmi művet. Nem mndhatnám, hogy haszon nélkül forgattam őket, de kielégítő útbaigazításra nem tettem szert. Nemrég új kiadásban jelentek meg Herczegh Ferenc Emlékezései (Szépirodalmi, 1985). A Nyugat szellemi atmoszférájában nevelkedtem, amellett csodálója voltam Szabó Dezső, a polémia Michelangelója, szarkasztikus írásmódjának; egyik zeneakadémiai előadását ezzel a mondattal kezdte: — „Hallgatok, mint Herczeg Ferenc a fűben”, úgy tartottam számon Herczeget, mint Horthy kedvenc íróját, mint „költőfejedelmet”, mint Tisza István barátját, egyszóval előítéletektől telten vettem kezembe a könyvet és előítéletek nélkül tettem le. Egy minden ízében tisztességes, fölényesen józan eszű ember műve ez a könyv, minden a helyén van benne, konzervativizmusa sem agresszív. Klasszikusokkal fölötte áll Márai Sándor divatos, de híg naplóinak. Nos, ennek a könyvnek a 304. oldalán találtam meg az obstrukció leírását és meghatározását: „A 16. §-sal vonul be a magyar törvényhozásba az obstrukció, amely aztán — rövid szünetekkel — tizenhat esztendeig szívta a nemzet vérét. Meggyőződésem, hogy ez a tizenhat év ásta meg Magyarország sírját. A technikai obstrukciónak voltak mesterei és tudósai, akik valósággal remekeltek a Ház munkaképességének megbénításában. A legmegszokottabb fogásuk az volt, hogy az ülés elején négy-öt módosítást indítványoztak a jegyzőkönyv szövegéhez — olykor csak hasonló jelentőségű szavak kicserélését, mint indítvány helyett javaslat — mindegyik módosításra húsz képviselő aláírásával név szerinti szavazást kértek. Mivel minden név szerinti szavazás eltart egy óráig, a házszabályok szerint pedig az ülés négy órában van megszabva, tehát négy-öt név szerinti szavazással agyon lehetett ütni egy-egy ülést. Mégpedig a házszabályok tiszteletben tartása mellett, teljesen törvényes módon. 143
