Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 12. szám - Mészöly Miklós: A párbeszéd elé (Huszonhárom év, Lábjegyzet a dialógushoz) (esszék)
tételesen is — de (valószínűleg sokáig kísérteni fog. S esetleg egészen más vonatkozásban és munkaterületen üt vissza az erkölcsi-történelmi csalódás. MLt jelentsen például, Ibogy 56—57 év a téesztagok átlagos életkora? — csupán az ipar munkaerőhiányát? A civilizáltabb életforma vonzását? Pszichológiai motívumokra — a fenti vonatkozásban — egyáltalán ne is gondoljunk? Sokat mondjuk, hogy az új morál nehezen születik. De a munkához (általában), a tantósahb és hosszabb lejáratú egyéni tervekhez, az 'állami érdiekhez stb. való viszony megbillentségémek talán itt is kereshetnénk az okait. S akik ma ilyen megbiMentség áldozatai, egész lelki magatartásukkal — akarva-aka- ratlan — traumatizállnak a családjukon, a szűkebb .társadalmi körükön 'belül. S végül is: ilyen kis mozaik-tényékből és mechanizmusokból tevődik össze és alakul ki egy nép jellemének, karakterének lassú, de folyamatos torzulása, — ha nincs helyesbítés, ami fogódzót ad a következő korosztálynak, nemzedéknek. A pszicho-szociológiai kutatás és igazmondás előfeltétele a helyesbítésnek; de ugyanakkor a sérelmekbe való önpusztító eknerülésből is segít kilépni. Csáti Külüs bácsi egyszer így fakadt ki előttem: „A sárig megaláztak, fiam, hogy fölemeljenek.” Nem mertem közbevágni a feldúlt udvaron, hogy a „jövő számára”. Valószínűttenül „kicsi” kulák volt, 'de egy razzia szalmát .talált a padlásán, ahol légvédelmi szempontból nem lett volna szabad tartani, — s elítélték, bezárták. Mikor a szekszárdi fogházból a piacon vitték őket keresztül, az emberek sírtak, s ők összebilincselt kezüket föltartva köszöntek vissza, hogy „Szabadság!” — meséli. Ha a polgárság arra kényszerült, hogy hibákat lásson be, melyeket a múlt, az öröklés kondicionált benne — ugyanígy, nagy általánosságban: a parasztságnak, a hierarchia legalsó pontján, mit kellett volna belátnia? A sérelem mélyebb gyökerű, mint amilyen a tévé, a mosógép stb. öröme lehet. Ami persze szintén nagyon fontos. Mégis, annak az életérzésnek és erkölcsnek a minősége 'múlik az ilyen emlékeken, amivel s ahogyan átlép majd a parasztság egy új típusú polgáriasodás (értelmiséggé válás) fázisába. Nem tudom, csupán korlátozott egyéni tapasztalataim alapján nyugtalanít — és sokszor olvasom, hogy Téged is, sokkal .gazdagabb tapasztalataid alapján —, hogy vajon nem billentett-e meg sok olyan erkölcsi értéket a parasztságban is a durva beavatkozás, amire éppen most volna szüksége az átalakuló társadalomnak. S nem hívott-e elő benne olyanokat, amelyek sok szempontból csak misztikusabb ismétlésed (és nem .pozitív továbbfejlesztése) a polgárság történelmileg kicsiszolt, olajozott reflexeinek, — de főképp netrográd 'beidegzéseinek. Elméletnek és az alkalmazása mód gyakorlatának mándesesefne keservesen helyesbíthető, feledtethető hibája, hogy módot, lehetőséget sem adott a tulajdonhoz való viszony történelmi, erkölcsi, szocio-pszichológiai különbségeinek a figyelembevételére. A telj.es kártalanításhoz valóban szegény ország voltunk — és vagyunk. De hogy a váltásának — ha már az adatott a történelemtől nekünk, hogy ne fejlődve lépjünk túl a régin, hanem egy éles fait accompli után igyekezzünk úgy csinálni s rendet teremtem, mintha organikus fejlődés során jutattunk volna idáig, — hogy ehhez más stratégiát ne lehetett volna kitalálni, nem hiszem. A kérdés pszicho-szociodógiája — ha csakugyan volna már ilyen — valószínűleg alaposabban tudná igazolni, hogy olyan átalakulási sémával küszködtünk és küszködünk, ami kevéssé egyezik történelmileg kialakult struktúránkkal. S nyilván ehhez kapcsolódik az is, hogy az egész átalakulási folyamat alatt hiányzott a viszonyainknak megfelelő elméleti és kísérletezési 1198
