Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 12. szám - Mészöly Miklós: A párbeszéd elé (Huszonhárom év, Lábjegyzet a dialógushoz) (esszék)

is le kell szoknunk, iha nem csak meghódítani akarunk, hanem elsősorban megismerni és megérteni. Meghódítani — univerzális bűvszó. Még a szerelem se kivétel. Szinte nincs is kivétel. Meghódítani a természetet, a világűrt — vagy egy népeit: végső elemzésben ugyanaz. Mindegyikben a tragikus feladat-félreismerés dolgozik. Talán szokatlan szóhasználat itt, de mégis: az imperializmus mint ösztöni, lelki magatartás, nemcsak társadalmi vonatkozásban nyilvánulhat meg, de a természettel szemben is. A természet persze némább ■— s még beláthatatlanabbul hosszabb távon —, mint amennyire egy nép tud az lenni. Ennek megfelelően a „tiltakozása” is burkoltabb és áttételesebb a mi imperia- lisztikus megközelítési módjainkkal szemben. A természet nem forradalommal válaszol, minit a nép: saját magunkkal teperteitii le saját magunkat. Ha a civilizáció valóban fenyeget bennünket, a hódítás póza üt vissza ebben. Csak a megismerés és megértés tud ablakot nyitni az .ésszerű felhasználás harmonikus tájaira. S vajon ihol lehetne másutt keresni az egymásb ól-tá plálko zá s, a szociális alkalmazkodni-tudás biztosítékait, ha nem itt?

Bocsáss meg ezért a bevezető kacskaringóért. Csupán a fölvetett problémákhoz kapcsolódva szerettem volna megfogalmazni, hogy miért okozott olyan örömet a leveled. Mert hogy nincsenek sorompók a vívódás oella-ringjei között, csak különböző megközelítési módok vannak.

Leveled hangja jó apropó is a hasonló őszinteség írásbeli gyakorlására ... felhasználom. Kicsit hosszú leszek, — de ebből nem húz lektor.

Van egy közhely-rögeszmém: a valóság mindig bonyolultabb, mint a mi tételeink; könnyebb lehetségesét mondani róla, mint hazudni valamit ellenében; a „lehetséges” változatai könnyedén túlszárnyalják a hazugság erőlködését. Eklektikus-relativista elkötelezettség? Nem hiszem. Az emberszabású cselekedetekkel és eszmékkel szemben szabadna csak elkötelezettséget érezni. S ha az egyik a másikat cáfolja, vállalni a hűtlenséget. Ezért nehéz „praktikusnak”, „politikusnak”, tételes világnézethez kötődőnek lenni. Persze, a történelem durva beavatkozásokkal operál. Mit is tehetne? Nem vagyunk angyalok. Félő, hogy nem is leszünk. S az is igaz, hogy a durva beavatkozásokat folyamatosan menti (fölmenti) — vagy legalább is „semlegesíti” idővel valamiféle távlati-történelmi erkölcs. Kivéve, ha mégse. De ha nagyon erőszakolom ezt a pokoli gondolatot, még Nérónak, Hitlernek is lehetett valami funkciója... — hogy csak kettőt említsek. Ha más nem, az emberszabású kibontakozás és továbblépés siettetése. A hatás-ellenhatás dialektikájában, a történész szenvtelen áttekintésében iszonyú renddé, érthető indokoltságok sorozatává tud higgadni minden káosz és minden képtelenség.

Ha isteni történelmet mondok? Akkor csak Jóbként élhetek a legteljesebben. Az analógiát folytatva: az íróság, hitem szerint, mindenképpen Jób-hiva- tás. Arra van kötelezve, hogy vállalt 'skizofréniában éljen. Szüntelenül tiltakoznia kell a nem emberszabású elkerülhetetlenségek -és szükségszerűségek ellen. Noha ugyanakkor kénytelen józanul tudomásul venni őket, sőt, adott esetben belátni & megérteni. Ez ,a bibliai Jófo lelki grafikonja is. A dialektikát említetted a leveledben; hogy megítélésed szerint nem veszem elég komolyan. Engem ez a „skizofrén” formája vonz és tant egyensúlyban. Ez adja ilelki-szel- lemi higiéniáimat. Belátással kiegészülő szüntelen lázadásnak is nevezhetném ezt a dialektikát — s ezzel újra csak Jóbot fogalmaztam meg.

Mindig .lesznek, akik hivatásszerűen irányítják, organizálják a világot, — ha nem is a lassanként anakronisztikussá váló politikusok, hanem tudósok, mondjuk (kibernetikusok, endokrinológusok ...) — lehet még találgatni, kik.

1191