Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Körner Éva: Derkovits Gyula (1894-1934): Gerendacipelők
KÖRNER ÉVA Derkovits Gyula (1894-1934): Gerendacipelők* Ez a tusrajz Derkovits Gyula életének válságos, feszült pillanatában készült, 1926- ban, a bécsi emigrációból való hazatérése évében. Alig volt magyar művész, Der- kovitshoz hasonlítható, aki a történelmi és társadalmi katasztrófahelyzeteket olyannyira saját sorsként élte volna át, mint ő; — és alig volt valaki, aki a személyes érintettséget azonnal, belső kényszerrel ennyire képes lett volna általános érvényűvé alakítani. Derkovits nem volt teoretikus alkat, nem tartozott semmiféle iskolához, őt a művésszé érésekor oly fontos szerepet játszó avantgardizmusok csak megihlették, de nem csatlakozott sem vezérszemélyiséghez, sem csoporthoz, sem esztétikai hitvalláshoz. Életének csak utolsó néhány évében került kapcsolatba a művészeti közélettel, addig nem annyira művészi, mint proletáréletet élt. Már huszonéves a háborús sebesült asztalossegéd, amikor művészeti útmutatást kaphat. Nagyon rövid időre, a Tanácsköztársaság hónapjaiban megigézi a művésziét a szenvedéseitől megszabaduló társadalom egymásravetülő utópiájának varázsa. Hiába próbálja azonban egy idilli tematika és képi harmónia zártságában tovább képzelni ezt a váratlan csodával felviláglott álomvilágot, a történelmi valóság durván megkövetelte jogait. Neki is, mint annyi más emigránsnak, Bécs nyújtott menedéket. 1923-tól 1926 januárjáig élt itt. Képi világában minden mesterségesen továbbéltetett nyugalom felbolydult. Előtörtek az átélt izgalmak, az elfojtott indulatok. Míg korábbi képeinek témái árkádikus pásztori jelenetek voltak, a kort meghatározó legnagyobb művész, Cézanne klasszikus elveihez közelítő lenyugodott, zárt elrendezésben, most az elfojtott rémségek sűrűsödnek néhány alapvető témában. Tűzvész, áradat, menekülő emberek, állatok a szereplői ezeknek, a kompozíció minden eddigi nyugalmát feltaszító, színben, mozgásban nyugtalan képeknek. De felbukkan még egy nyomasztó téma. A természettel egyívású szép, kiteljesedett emberi test most meggörnyed a sors súlya alatt, a „munka” olyan mitikus hatalmának kiszolgáltatott, mint a Biblia Paradicsomból kiűzöttjei. A halászok, a krumpliszedők, a kábelrakók sziszifuszi, soha meg nem oldható feladattal küzdenek. És így a Gerendacipelők is. Az 1926-os év a magyar történelem viszonylagos oldódásának, az ún. bethleni konszolidáció kezdetének éve. Sok magyar emigráns művész tért ebben az időben haza, így Derkovits is. Életének és munkásságának új szakasza, új korszaka kezdődött. Rég tovatűnt az ideális létezés eufóriája, de csillapodni kezdett a megpróbáltatásoknak a „száműzetés”-sel súlyosbított lidércnyomása is; egy valóságos „itthoniét” vette kezdetét. Mindössze nyolc éve volt Derkovitsnak, hogy megfogalmazza — bármily mélyen volt is kénytelen átélni a legkegyetlenebb realitásokat is, soha nem natura- lisztikus jelenetekben, sokkal inkább lehet mondani, tágabb értelemben véve, „mitologikusán” — azt a magyar valóságot, amit a maga jelene jelentett; — megfogalmazza maga-magát, azonosulva a pesti proletariátussal. Ugyanúgy áttételesen, mint azt tette pályája kezdetén, majd bécsi korszakában, de most sokkal érettebb eszközökkel, közvetlenebbül kötődve a mindennapokhoz, de ezt feldolgozva a valóságról alkotott szilárd koncepcióját érvényesítve. * (Papír, tus, 487X285 mm. Jelezve lent balra: Derkovits Gy. 1928. A szombathelyi Savaria Múzeum tulajdona.) 1077
