Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 11. szám - Ljubomir Levcsev: Íj (vers)
És már jönnék rá éppen., de vágyam az ajtó becsípi; kérdésem kérdés metszi: — Hány óra van? — Jaj, mert vagyak átjárható, keresztüiful az idő rajtam. Eleven óra vagyak. A legfantoiSáblbat elfelejtettem, istenem! Hogy ónálló szobám egyetlen ajtaját — befalazzam. És végzetes árak sodornak bennünket. És az árbochoz kötözve jajomigunik. És elvarázisolt világokon át forgatjuk megint a remény evezőit. Valahol pedig a szerelmes Ithakákon dőzsölnek s gajdalnak a kérők: — Ma éljetek! — Arra várni nem kell, hogy a holtak útjükről megtérjenek!. . . Ruháim ők felölhetik, poharam emelhetik — „Fenékig!” Sikerpocsolyáklban f etneingheitmek. De íjam föl nem húzhatj ák! Keserű ajkam ívén íjam idegét vad ínhúr helyett rajtad feszítem ká, keserves én utam. És hívnak újra a mélyek. LJUBOMIR LEVCSEV Ij
