Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 11. szám - Mai grúz költők versei (Ágh István, Babirák Hajnalka, Baka István, Tandori Dezső, Tóth Bálint, Veress Miklós fordításai)

GIVI ALHAZISVILI

Alekszander Biokhoz

Szörnyű, ha tőből kitépik szárnyad, meglátni s tudni: nem vagy, hiába hiszed hogy lettél, léted csak látszat, bár te is lenni jöttél világra.

Elsárgul a kert, de súg még egy verset, elaluvóban, félig 'kiégve,

Túl a folyón egy jávorfa reszket; pislog, didereg lázpiros fénye.

Vad, ityrann idő ! A levél gyönge erezete mind bánatod rajza, a lehullt napok avarját a földbe fekete sár és eső /tapasztja.

A messzeséget egy holló felhő feketíti el, amerre jár csak.

Vájh meddig tudod titkolni, felnőtt,

hogy nem te vagy te, s ha vagy is: más vagy,

Hogy sorsod előtt kisdedként kapkodsz, fci /szólít, kérdez, téged, te árva, fordítsd meg majd. a legelső hantot,

Eszméleted sírodat ássa.

Ne űzd tovább e -pokoli eszmét, egyezz ki, jobb ha maradsz a régi, s .úgy /csinálsz mintha mégis te lenn-él, s nem tudják meg, hogy élted más .éli.

(Bella István fordítása)

1005