Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1987 / 10. szám - Paksy Ágnes: Kapcsolódások II. (tanulmány)

E legelvontabb szerkezeti sémában is együtt láthatjuk az elemek illeszkedésének ornamens módjára nyitott és mondatszerűen zárt modelljét, illetve a kettő dialektikáját. A prologos (eleje) és az exodos (vége) zárt egységbe foglalja az •önmagukon belül geometriai ornamens módjára nyitott láncolatot alkotó dialogikus és khorikus elemek ritmikus Váltakozását (a középet).

Az elemek kombinációjának a mondatszerű elve tehát megfelel az egész aris- totelési követelményének: „A szöveg kezdetének és végének, mint kötelezően előírt strukturális elemnek a fogalmát bevezetve lehetőség nyílik arra, hogy az egész szöveget egyetlen mondatként vizsgáljuk meg. De az alkotó szegmentumok is mondatszerűek, hiszen van kezdetük és végük, és egy meghatározott szintagmatikai séma alapján épülnek fel...” Mint ahogy a mű maga is „egyetlen univerzális szegmentumként” oszthatatlan jelentést fejez ki, „vagyis szóként viselkedik.” (i.m. 78—99) „Névvarázs”. „ .. . puszta résztélén egész, (. ..) egyetlen keletkező szó, (...) a keletkező neve annak a dologi csoportnak, amelyet bonthatatlan egységbe és végső szemléleti egészbe foglal.” (Ady-v. 95) ' „Az abszolút igazság új hieroglifája.” (Tarkovszkij) Hogyan lehet megbízhatóbban olvasni, hajlékonyabban leírni, s ezáltal élőbben közvetíteni a művet, ha oszthatatlan jel?

A dráma mondatszerű szerkezetének analízise — jóllehet majd minden elemzés a műnek, mint egésznek a megragadására törekszik — még mindig megoldatlan feladat: „A kifejezés szintjén felvonásokra, jelenetekre tagolódik a dráma. Nagyobb nehézséget okoz a tartalmi elemek, a legkisebb tartalmi egységek meghatározása. Könnyen elhatárolható egységek a dráma szereplői. A formális, strukturális elemzések éppen ezért többnyire a szereplőkből indulnak ki. A szereplő azonban drámai szempontból nem homogén egység, hanem gyakran ellentétes irányba ható drámai erők (Souriau) hordozója.” (Fónagy, F 261)

E megállapításban a drámai erő (funkció) az a kulcsfogalom, amelyre építve É. Souriau a helyzetnek, mint elemi dinamikus struktúrának az értelmezését kidolgozta.

Meggyőző tanulmánya alapján célszerűnek látszik a dráma fantáziaképi formaelemei: a motívum — konfliktus — jellem — helyzet — cselekmény fogalomsor és a szerkezet tisztázott összefüggésrendszeréből kiindulva az ő helyzetfogalmára építeni a szintagmatikus szerkezet belső törvényei szerinti tagolás kísérletét. A makroképi struktúra legkisebb elemének, a motívumnak (Bernáth 630—631) a görög drámában is két alapvető változata szerepel: a képi és az értékmotívum. A képin belül a költői kép motívummá válása ritkábban fordul elő. Ilyen pl. a madármotívum Sophoklés Elektrájában, a Salamis-motívum az Aiasban, a hajó-föld motívumpár Euripidés Trójai nőkjében, vagy a szörnymotívum az Oidipus királyban. A makroképi motívum — pl. valamely cselekedet variációs ismétlődése, mint amilyen az áldozaté az Áldozatvivőkben, a vallatásé az Oidipus királyban, a siratásé a Trójai nők ben — a görög tragédia jellemző formatörvénye. A képi motívumra érvényes az alternatív jelleg: eredeti jelentése változik, akár ellentétébe is fordulhat.

A másik motívumfajta értékmozzanat ismétlődéséből jön létre, — leginkább a a szabad — rab; jó — rossz; szép — rút tartományából. E filozófiai-etikai-eszté- tikai értékfogalmak egy-egy műben kevésszer, de hangsúlyos helyen, így különös erővel jelennek meg. Az értékek első néven nevezésének a tiszta pillanata ez. Csillagfénytávolra a mai ember „bogáncsfogalmakkal teleragadt” (Csoóri) gondolkodásától. Hogy az érték problémája mennyire mélyen és közvetlenül a polis legfeszültebb társadalomtörténeti szakaszának a mindennapjaiban gyökerezett, azt Thomson (1958), Heller (1966), Vernant (1973) más-más nézőpontú, de az adott szempontból azonos eredményű kutatásai egyértelműen bizonyítják. A tragikus konfliktus tétje mindig a végső érték: a jó, ami a jogos, a Törvény szerinti, az igazságos szinonimája. Kibékíthetetlensége a jó megítélésének ellentett nézőpontjából adódik: „Arés Arésf hív ki most, Diké Dikét.” (Áldozatvivők,

976