Életünk, 1987 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1987 / 10. szám - Paksy Ágnes: Kapcsolódások II. (tanulmány)
PAKSY AGNES Kapcsolódások II. hipotézisvAzlat a görög tragédia szerkezeti ritmusának VIZSGÁLATÁHOZ ,láthatatlan illeszkedés a láthatónál erősebb.” Hérakleitos: 54. töredék 3.1. Lotman a szöveg strukturális leírásának az alapszabályait a következőképpen összegzi: — legalábbis két sík leírása szükséges; — különböző szintek leírását nem szabad összekeverni: — az adott szinten belül a leírásnak strukturálisnak és teljesnek kell lennie. Azaz: „Egy statikus modell sem tükrözi a szöveg struktúráját, hanem csak a konstruktív elvek egyikének a szerkezetét, amelyeknek kereszteződésében vitális a szöveg.” (Lotman 227) Mivel a görög tragédia cselekménye elválaszthatatlan az értékmotívumok szerkezetétől, hiszen a cselekmény ellentett erkölcsi értékek vállalása vagy elutasítása, a két sík külön-külön történő leírása erőitettnek bizonyult, ezért Lotmannak ezt a módszertani elvét a művek belső törvényeihez igazodva alkalmazom. Ugyancsak le kell mondani a teljesség követelményéről abban az értelemben, hogy az minden elem statisztikai számbavételét jelentse. A szöveg tagolására vonatkozó legfontosabb elméleti megállapításában Lotman a kompozíció ritmusát érinti. Ismeretes, hogy a szerkezeti elemek összekapcsolódásának két elvét: a ritmikai és a metaforikus elvet különíti el. Az utóbbi különböző elemek mondatszerű (a szintagmatikus tengely által meghatározott) zárt, az előbbi ismétlődő elemek ornamens módjára illeszkedő (paradigmatikus) nyitott rendjét hozza létre. (i.m. 66) A két elv azonban nem választható el mereven egymástól. „A metafora* (a szintagmatikus tengelyen kialakuló szemantikai kapcsolat) szembeállítása a ritmussal* (az ekvivalencia-tengelyen keletkező szemantikai kapcsolattal) már csak azért sem lehet abszolút, mert két szegmentum összehasonlítása érintkezésük tengelyén eleve feltételezi elkülönültségüket. A szövegnek valamilyen vonatkozásban egyenértékű tagolása (...) már önmagában is ritmikusságot visz a szintagmatikus tengely struktúrájába is. (...) az elemek bizonyos izomorfiája lehetővé teszi a szöveg egyenértékű (elkülönülő és összehasonlítható) szegmentumokra bontását, ennek következtében jelentéseik meghatározott átfedésű equivalens halmazokat alkotnak és hangsúlyozzák a megkülönböztető szemantikai elemeket.” Ugyanakkor minden szegmentum „vizsgálható valamilyen mondat részeként, ami azzal jár, hogy meghatározott (...) viszonyba kerül a szintagmatikus egésszel és annak részeivel.” (Lm. 79—80) Azaz a két elv dialektikája eleveníti meg a szöveget. A meghatározó kérdés a tagolás maga. A görög tragédia Aristotelés által rögzített formaelemei (Poét. XII) dialogikus (D) és khorikus (K) részek ritmikus kapcsolódására bontják a szöveget: 975
