Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
gokat, sőt külön, még a tolmácsokat is. Abdurrahman parancsnokló pasa azonban német nyelven szól a tárgyalásokra érkezett keresztény előkelőségekhez. A palotai teremben szurokfáklyák lobognak, a terem közepén két hatalmas terített asztal: az egyiken a legkülönlegesebb keleti ételek, a másikon, még nagyobb bőségben: keresztény, vagyis európai ételek, borospalackok, nehéz ónkupák. Az egész terem, a két dúsan terített asztal azt kell hogy jelezze a tárgyalásra érkezett keresztény követek számára, hogy a Budát védő török sereg semmiben nem szenved hiányt, ínséget. Ez azonban Abdurrahman pasának csak egyik jelzése a keresztény békekövetek számára. A más fit üzenet, a másik jelzés iszonyú, baljós: az étkeket, a borokat azok a keresztény foglyok szolgálják fel (köztük sok nő is), akik a két évvel korábbi, 1684-es sikertelen ostrom idején estek török fogságba, illetve azok, akik a mostani ostrom folyamán. Az étkeket, borokat, édességeket, gyümölcsöket fölszolgáló keresztény foglyok: borzalmasan meg vannak csonkítva. A keresztény hadsereg követei Miksa Emanuelt, Bádeni Lajost, a főparancsnok: Lotharingiai Károlyt, Savoyai Jenő herceget, Hans Adam von Schöning, brandenburgi fővezért képviselik a béketárgyalásokon, melynek célja az, hogy: a török helyőrség, ha — és amennyiben azonnal föladja Budát, akkor fegyveresen; s minden hadijelvény megtarthatásával elvonulhat, ha nem: nincs irgalom számukra, mindenki meghal, a vár feldúlása s minden török katona és civil és nő: halállal lakói. A tárgyaláson résztvevő keresztény követek elborzadva nézik (s nem esznek, nem isznak a bőséges kínálásból) a megcsonkított felszolgáló keresztény foglyokat, akik viszont maguk mohón esznek meg mindent, mi a tálakon, a tányérokon marad. Abdurrahman pasa mosolyog, de nem gúnyosan, s elmondja, halkan a maga elképzelését Budavár esetleges föladásáról: — Ez a háború, mélyen tisztelt követ urak, bizony nem Buda váráért folyik! Vallásháború az, amelyet mi most egymás ellen vívunk. Egyetlen föltétellel hajlandó vagyok feladni Buda várát, vállalva annak minden következményét a magam személyére nézve. A feltétel: kössön egyetemes békét a szent iszlám vallás a keresztény vallással, s annak hívőivel benépesített országokkal, fejedelemségekkel, birodalmakkal! Abdurrahman pasa, Budavár főparancsnoka elhallgatott. Eközben a borzalmas módon megcsonkított keresztény foglyok számos keresztény vallásra utaló festményt hoznak be a komor terembe: Szűz Mária képét, az Utolsó vacsorát ábrázoló festményt, Jézus Krisztus kálváriájának stációit ábrázoló olajfestményeket. — Hitték, ezek a keresztények számára oly szent képek és ereklyék: mind áldozatául estek a „török barbárságnak”? Nos, láthatják, nem! Jóindulatom jeléül ezeket a festményeket adják át Lipót császárnak, ki tudom, mélyen vallásos uralkodó. S az ereklyéket is mind, az egyetemes békekötés jeléül: kérem követ urak, juttassák el Lipót császár Őfelségének. Adurrahman pasa intésére újabb, szörnyen megcsonkított keresztény foglyok: üvegládákban és bársonypárnákon: régi keresztény szentek csont-darabjait, ruhafoszlányait s más relikviákat hoznak be s hordanak körbe. Ezeket a követek legelőkelőbbje átveszi, mély meghajlással és köszönettel. A követség egyik tagja feláll s közli Abdurrahman pasával: — A vár feladására szólítottuk föl önt. ön nagyúr, Ön nagy hadvezér, s ki más lenne tisztában azzal, ha nem ön, hogy a várat meg nem védheti! Nekünk arra felhatalmazásunk nincsen, hogy egyetemes békét kössünk, éspedig itt, a jóformán rommá lőtt Budavárban, ahogy ön mondotta: „szent Iszlám és a kereszténység között”. Sőt, maga Lipót császár őfelsége sem teheti meg ezt, mivel, mint a Szent Liga egyik, bár legjelentősebb, legbölcsebb tagja: a Szent Liga többi királyi és fejedelmi tagjának beleegyezése nélkül ezt még maga őfelsége sem teheti meg! Abdurrahman pasa válasza: — Menjenek, vigyék a festményeket, az Önök számára oly szent ereklyéket. Bán- tódás nélkül hagyhatják el a várat, amint Önök kellő távolságba és főleg, mint itten színem előtt megjelent jószándékú követek: biztonságban lesznek a maguk táborában, seregeik védelme alatt, azonnal folytatom a harcot! Menjenek! A szolgák 79»
