Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
Odébb a zsoldoskatonák egy kupa borért cserélik egymás között a török foglyokat, köztük a nőket is. — Buda, a szabad, kiégett, szétlőtt Buda, nem Magyarország fővárosa lesz ... — mondja egyik bajtársának Remenyik István — ... .hanem halott tárgy, császári hadizsákmány! És Buda, most az ostrom után: nem is város többé, hanem kőbánya... 30. BÉCS—BUDA, GYŐZELMI MENET. Bécsből — a győzelem harmadnapján — Budára indul egy félelmetes „menet”, mely inkább idézi az egykori főinkvizítor Padre Tomas de Torquemada atya — immáron elmúlt — idejét semmint ezt a „barokk, boldog tombolást”, s inkább idézi Loyolai Szent Ignác első jezsuitáinak idejét, mintsem e „barokk győzelmi extázis” fiimi jelenidejét. Az élen Habsburg Leopoldus vértes-lovasai haladnak, tömör „falanxban”, mögöttük térköz, azután: kürtösök, dobosok sora, harci muzsikát fújnak, dobolnak. A nagy, félelmetes menettől távol, a vonuló oszlopok szélén: protestáns lelkészek menetelnek és énekelnek. Ám a protestáns kórust túlzengi a katolikus lovagok és papok zengő, tömör hangja. A vértes lovasság sorvonala után: magyar huszár-svadron lovagol, azt követi a fényes és fekete kíséret, ki lóháton, ki ékes hintón: püspökök, kanonokok, magasrangú egyházi személyiségek és az őket környező kispapok, szerzetesek, titkárok. Ezen fényes, ám épp oly komor menetet ezüstlő vértben védőleg kísérik a ‘Német Lovagrend páncélos vitézei: nekik nincsen arcuk: arcukat sisakrostély fedi, mintha föltámadott volna a középkor. Hajdú „talpasok” is vonulnak, sereghajtóként... és a császár hűségére tért kuruc lovaskatonák is. A vonuló menet fölött: hadilobogók, harcizászlók erdőre rúgó tömege lobog: a papok, a szerzetesek megannyi keresztet tartanak magasba a hadilobogók erdejében. Jézust és a Boldogságos Szüzet dicsőítik a lovagi énekek: néhány lovag azonban, csaknem nyergéből lefordulva, részegen üdvözli az Üdvözítőt és annak szeplőtelen fogantatású Anyját: Szűz Máriát. Végeláthatatlan — kettős sorban —: haladnak a páncélvértes lovagok és főrangú egyházi személyek oszlopa mellett a dominikánus fráterek, a ferences szerzetesek. Amennyi hadilobogó, ugyanannyi kereszt! Amennyi páncélvért; ugyanannyi csuha, kámzsa, ugyanannyi: mezítlábra vett bőrsaru. A dominikánus fráterek ájtatos himnuszt kezdenek el énekelni. Azonban a lovak patáinak nehéz dobogása elnyomja a himnuszt éneklő fráterek ájtatosan zengő hangját, de azért a fráterek csak tovább énekelnek, üvöltve, ordítva, extázisbán, mert immár látszanak: a bevett Budavár rommá-lőtt falai, tornyai, bástyái. Állványra emelt nehéz harangokat cipelnek a közkatonák és a szolgák. Ezek a harangok mind zúgnak, egyre zúgnak. Ekkor a fényes, főrangú menet elé: még fényesebb lovasok közelednek, ezüstösen csillogó vértű páncélos testőr kísérettel: Lotharingiai Károly herceg, fővezér, Prinz Eugen, Savoya hercege, a fővezér közvetlen helyettese, Miksa Emmanuel, bajor választófejedelem, a bajor hadak vezére, Von Schöning, porosz választófejedelem, a porosz hadak vezére, Bádeni Lajos, őrgróf, tábornok, Ernst Rüdiger von Starhemberg tábornagy, az ostrom „stratégája”, Scherffenberg tábornok, Pálffy, Esterházy és Petneházy: magyar huszárok védelme alatt. És más nagyurak, akik harcba vezették az ostromló keresztény hadakat. — Nem Buda bevételével oldottuk meg a „gordiuszi” csomót — jegyzi meg a különös, főnemesi flegmájával Prinz Eugen. — Ám nem volna az is éppen úgy igaz, hogy „gordiuszi” csomóból, ha nem többet, mint egy fonat, mint egy „könnyű lökni”, mint egy hajcsiga a fül mögött, annyit 812
