Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - Dedinszky Erika: hó-forduló (vers)
DEDINSZKY ERIKA hó-forduló vízszintes lépcső: odébb odébb odébb kapcsol a távolsági telefon az utazót határok adják így kézről-kézre (de ember-telemül térül-fordul a hang) október tizediké ÉJFÉL ádventi koszorút fonnak már hadersdorfibam ned vesen-is-szom jas testünkre emlékszik hévíz ahol egybetapadva vártuk hogy csituljon: dühös diókat pattogtat a zalaegerszegi eső nyomunkat vesztették a belvárosi központ nagytermében visszhangzó műhelymunka vidám színes golyói (égtájanként fröccsentünk valamennyien ismét világgá) — igaz, mi ketten még húztuk-halasztottuk a búcsút s immár két hónapja hogy napban, szélben ott ülsz a dunaparti lépcsőkön, s arcod a nyár után fordítva mondogatod: a söha-mem-volt azért lehet még október tizediké ÉJFÉL vízszintes kínpad: odébb _ odébb odébb lökdös a munka a mutató elf ele TŰLÜNK egyre közelebb mégis az éjjeli vonaton utazót forró váltók adják ön-kézre szellem-öledben nyugszik fáradt fejem újra szeUem-szerelemszag páráll a lepedők közt tágul a gyűrűs asigaiház, ,föld, föld!’ kiáltja az oszlop tetején Simeon, horgonyok duzzadnak, sír az iránytű távoli tenyered égő ujjam közé görbül hívón, s indul az ámyjáték más-más párnába fúl a sikoly amikor HOZZÁNK érek a hegyre 323
