Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Bazsó Márton: Idegen tükörben
a Szovjetunióban egyelőre csak észt nyelven jelent is meg, igaz viszont, hogy Tallinban kétszer is), Fejes Endre a Rozsdatemetővel (ha megkésve is, ámde aktualitásából mit sem veszítve), s szinte minden jelentősebb művével Örkény István. Híd-leágazások sora épült kisebb-nagyobb nyelvi szigetekre (érdemes lesz velük is hamarosan foglalkozni), olyanokra, ahol még egyenlőre nem akadt magyar eredetiből dolgozó műfordító. Az 1985-ös moszkvai könyvvásár újra megerősítette: várják a magyar műveket, szélesíteni akarják bemutatandó szerzőink körét: az épp csak megjelent Somogyi Tóth Sándor-kötet után (melyben helyet kapott a Próféta voltál, szívem is) Gáli Istvánnal, Jókai Annával, Karinthy Ferenccel, Raffai Saroltával, Fekete Gyulával (Raduga), vagy a két világháború közti magyar széppróza legjelesebb alkotásaival: Babits, Kosztolányi, Krúdy, Kodolányi János, Tamási Áron, Tersánszky és mások eleddig oroszul nem publikált műveivel (Hudozsesztvennaja lityeratura). Komolyan veendő szándék az is, hogy a negyvenes éveibe lépő-lépett, középnemzedékké „korosodott” írókat, Esterházy Pétert és Bereményi Gázát, Caakó Gábort és Spiró Györgyöt, Kurucz Gyulát és Nádas Pétert, a tragikusan elhunyt Hajnóczy Pétert vagy éppen Ördögh Szilvesztert és Balázs Józsefet legalább antológiákban és folyóiratokban bemutassák. A közös nemzedéki antológia sem elképzelhetetlen, bár e nemzedék írói törekvéseit — nem, vagy nem kifejezetten esztétikai ellenérzéseik okán — egyelőre nem tudják osztatlan elismeréssel fogadni . . . A folytatás szándéka azonban érezhető nemcsak Moszkvában és az irodalmunkat hagyományosan és körültekintő rendszerességgel bemutató balti és kaukázusi köztársaságokban, vagy Ukrajnában, hanem távoli, nekünk oly egzotikusnak tetsző (és e téren sokszor indokolatlan gőggel, vagy pusztán más irányú szervilizmusunkat elrejtendő sznobériából lebecsült) köztársaságokban is, mint Azerbajdzsán, Üzbegisztán, Kazahsztán és Kirgizia. S immáron nem esetleges-véletlenszerű választásokkal és válogatásokkal. Ennél már sokkal többre jutottunk: a kiadói gyakorlatot a rendszeresség, az átgondoltság, az egészt is fölcsillantó és érzékeltetni képes válogatások jellemzik. A kölcsönös gazdagodás szándékával és igényével. KOVÁCS ISTVÁN Omér pasa Ivó Andric térségünk egyik legismertebb írója, akinek művei — elsősorban a Híd a Drinán című „szaggatott” regénye — a világ több mint negyven nyelvén olvashatók. A Mehmed Sokoli nagyvezír által emelt híd nemcsak a Drina két partját köti össze, hanem amberöltőket is: négy évszázadot. A szerb író által köréje metszett képek sajátos történelmi tablóvá állnak össze e négyszáz esztendő érclapján. Előtérben a história ismeretlen alakjai, a mindent megszenvedő és mindent túlélő köznép, hátrébb az idegen elnyomók helyi képviselői, s még odébb, a hegyek sikjába mosódva a história főbb személyiségei. E történelmi körképből önálló jelenetsorok, fejezetek is bekeretezhetők. E tekintetben a Híd a Drinán hoz Andric befejezetlenül maradt posztumusz műve az Omér pasa is hasonlítható, mivel egyes fejezetei különálló novellaként, elbeszélésként is megállnák a helyüket. A főhősök pályafutásának — (amennyiben a hídverő Mehmed Sokolit, hídja révén, a Nobel-díjas regény főhősének tekintjük) — alakulá669
