Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - KARDOS LÁSZLÓ EMLÉKLEZETE - Szakály Sándor: Egy tábornok emlékei
napolitikai elképzelésekről, illetve azok bizonyos változásáról, a német megszállás eseményeiről, majd a nyilas hatalomátvételről. Ezen utóbbi események kapcsán megint előjön a könyvben már korábban érezhető elfogultság, néha talán személyes sértődöttség. Tényekre, de megítélésem szerint mendemondákra is alapozva mond véleményt a hadsereg tisztikarának néhány tagjáról, az 1944. október 15—16-i eseményekről. A könyvnek ezen a részén érződik leginkább az átdolgozás és az 1960-as évek elején publikált tanulmányok, könyvek anyagának használata. Ma már ezeknek a munkáknak nem minden megállapítása bírná ki a forráskritika próbáját, ezért Nagy Vilmos könyvének alaposabb lektorálása sem lett volna lényegtelen. Ezzel elérkeztünk egy nagyon lényeges kérdéshez, pontosan ahhoz, miként kell(ene) megjelentetni visza- emlékezéseket, naplókat. A történészek és a kiadók általában erről másként vélekednek. A történészek — az. olvasók érdekét hangoztatva — úgy vélik, hogy valamennyi ilyen jellegű, már nem élő személy által készített munkát célszerű lenne alapos bevezetővel, vagy utószóval és a szükségszerű jegyzetekkel ellátni. A kiadók többsége szerint ez felesleges, nehézkessé tenné a művet. A Gondolat Könyvkiadó megpróbált e két nézet között valahogy „kiegyezni”. Felkérte a korszak egyik legtekintélyesebb történészét, Ránki Györgyöt egy előszó megírására, és úgy vélte ezzel a kiadó teljesítette feladatát. Ránki György a tőle megszokott problémaérzékenységgel, utalva a könyv néhány alapvető megállapításának elavultságára, elkészítette a bevezetőt, de nem készített — nem is volt feladata — magyarázó jegyzeteket, nem javította Nagy Vilmos érzékelhető tévedéseit. Sajnos ezt a kötet szerkesztője sem tette meg. Ezeket azért tartom nagyon fontosnak, mert napjainkban Magyarországon egyre többen foglalkoznak történelmi publicisztikával. Amióta megnövekedett a memoárok, naplók száma, az alaposabb olvasó számos „történeti” munkán észreveheti, hogy Kádár Gyula, Bárczy János, vagy épp Nagy Vilmos könyve alapján íródott. A történelem iránt érdeklődő olvasó szívesen veszi kezébe az előbb említett írásokat és miután hisz a kinyomtatott szöveg igazságában nem vitatja azt, hogy valaki miniszter volt, vagy miniszterelnök, hadat üzentünk, avagy hadba léptünk, Szombathelyi Ferenc tett-e ugyanannyit a zsidó munikaszolgálatosok érdekében mint Nagy Vilmos, a csendőrség felügyelője vagy csendőr főfelügyelő volt-e Faragho Gábor ... A példákat hosszasan lehetne sorolni, de nem ez a megoldás. A legfontosabb hogy a nyomtatott szónak hitele legyen és azt pontosságával, hitelességével vívja ki. Nagy Vilmos emlékiratának hitelességében nincs okunk kételkedni, pontosságán azonban a közreadók sokat segíthettek volna, ezek ellenére mégsem ez okozta számomra a legnagyobb hiányérzetet, hanem az, hogy a könyvből nem tudtam meg KI VOLT Nagy Vilmos! Emlékiratának ismételt kiadása lehetővé tehette volna, hogy az olvasók valamivel többet tudjanak meg arról az emberről, aki ember maradt az embertelenségben és hű maradt esküjéhez. Ránki György a kötethez írt előszavában írja: „Ember volt és katona. Pályafutásáról emlékirata csak röviden szól. Utal erdélyi és székely származására. De utal arra is, hogy családja igen szegény volt — feltehetően elszegényedett székely nemesi család —, és pályáját aluliról kezdte, onnan verekedte fel magát. Karrierje nyilván a szokásos katonai karrier. Ludovikát végzett még jóval az első világháború előtt. Pályáját a honvédségnél, és nem a közös osztrák— magyar hadseregben kezdte.” Hosszasan lehetne még idézni Ránki György bevezetőjéből, de talán jobb megoldás ha Nagy Vilmosról, illetve pályafutásáról írok zárásként néhány sort. Nagy Vilmos 1884. május 30-án született az Udvarhely megyei (Erdély) Parajdon, székely-száz családban. Apja bányamérnök volt és korán elhunyt. Nagy Vilmost és bátyját, Bélát szerény özvegyi nyugdíjából édesanyjuk nevelte. Nagy Vilmos a szászvárosi evangélikus-református Kun Kollégiumban érettségizett jeles eredménnyel és került 1902-ben a Ludovika Akadémiára „teljesen díjmentes államköltséges helyre”. Évfolyamának a legkiválóbb hallgatója volt, 1905. augusztus 18-án avatták évfolyamelsőként hadnaggyá a szabadkai 6. honvéd gyalogezredhez. Három évi szolgálat után 959
