Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - KÜLFÖLDI MAGYAR KÖNYVEK - Gyurácz Ferenc: Pászka Imre: Struktúrák és közösségek

akik a később Marx által is alkalmazott kategóriákkal (termelési viszonyok, érdekek stb.) a teljes társadalmi struktúrát kívánták megragadni, de nem állították, hogy az általuk fölfedezett törvényszerűségek egyetemes érvényűek. A globális társadalomfejlődési modellt Hegel nyomán Marx dolgozta iki. A Grundrisse előszavában kristályosodnak ki a marxi társadalomelmélet és a történetf ilozófia alapvető kategóriái, mindenekelőtt a termelési módnak a nemzetgazdaság tanból absztrahált fogalma. Globális, világtörténelmi összefüggésben a termelési módok egymásutánja jelenti az egyetemes fejlődés dinamikáját. Mi mozgatja, mi határozza meg ezt a folyamatot? A válasz érdekében Pászka áttekinti a termelési mód marxi fogalmának három értelmezését:

„Plehanov a marxi termelési mód totalitásából csak a termelőerőket emeli ki, s ezt nyilvánítja az egyetemes társadalomfejlődés legfőbb mozgatójának. Ez kétségtelenül a kérdés eléggé durva leegyszerűsítését jelentette.” Plehanov sematizmusa odáig terjedt, hogy ok-okozati összefüggést látott a munkaeszközök fejlődése és a társadalmi rendszer változása között. Ugyanígy mechanikus megfelelést tételezett a termelőeszközök és a politika, a termelőeszközök és a társadalmi tudat között. Ebből az egytényezős felfogásból logikusan következett, hogy — bár ismerte a világtörténelmi ókor pluralitását — Marx nyomán mégis lineárisan fogta föl az ázsiai antik, feudális és polgári formákat.

Sztálinnál már a leghalványabb bizonytalanság sem tapasztalható e tekintetben: „Sztálin, akárcsak Lenin, eredetileg híve volt a marxi ázsiai termelési mód elméletének, de amikor az »ázsiaiság«, »félázsiaiság« fogalmait tágafab kontextusban is megértette, az (esetleges félreértések elkerülése végett mellőzte” őket. Helyette általánosítja a rabszolgaságot, így válik egyértelművé a lineáris séma, amely napjainkig tartja magát (az iskolai oktatásban is — Gy. F.): ősközösség, rabszolgatartó társadalom, feudalizmus, kapitalizmus, kommunizmus. Ennek megfelelően alap- és felépítmény kapcsolatát Sztálin is mechanikusan fogta föl, s eszébe sem jut(ihat)ott, hogy a felépítmény is képes lehet megszabni a termelőerők mozgását, ahogy az ázsiai társadalmakban történik Pászka későbbi bizonyítása szerint.

Tőkei Ferenc újszerű értelmezésének ismertetéséből e helyt talán annyit kell kiemelni, hogy a magyar filozófus-sinológus szerint „az alapzat és felépítmény viszonya logikailag: tartalom és forma viszonya. Alapzat és felépítmény: tartalom és forma kategóriáinak sajátosított, a társadalom mozgására alkalmazott változata.” Pászka szerint Tőkei „azt akarja bizonyítani, hogy amikor Marx egy struktúra alapjáról beszélt, akkor felépítményt is értett, illetve amikor termelésről beszélt, tulajdont is értett” stb. Pászka Imre nem tagadja meg az ismertetett szerzőktől a tudományos erőfeszítésnek kijáró elismerést, de úgy véli, hogy az egyetemes emberi fejlődés lineáris szemléletét, „amely melegágya minden teleologikus történetfelfogásnak”, egyikük sem tudta meghaladni, s a totalitáselvű rendszerekben ez alig is lehetséges. (A totalitáselv kritikus szemléletében Pászka gondolkodása rokon Bretter György és tanítványai gondolkodásával.) Plehanov és Sztálin lényegében hűségesek voltak a marxi koncepcióhoz. Szemléletük korlátái többek közt éppen e hűségből származtak. Mert a gazdasági tényező kiemelése Marx korszakalkotó módszertani felismerése volt, ám e tényező „totális magyarázó elvvé emelése... nagyon sok elméleti és gyakorlati kérdés túlzott leegyszerűsítéséhez, dogmát izmushoz vezetett.”

Ezek után nem meglepő, ha a temesvári szerző így jellemzi saját történetszemléletét: „A fejlődési szintek legváltozatosabb formáinak párhuzamossága, időbeli egymásmellettisége az egyetemes történelem olyan adottsága, amellyel bármely társadalomelméletnek számolnia kell... A történelem nem »-haladásnapló«, amelynek számozott lapjaira előre be vannak jegyezve az események, hanem az alternatív helyzetek és állapotok sokszínű és -szintű mozaikja, vagyis mindig »-többes számú«, a különböző konkrét régiók történelmeinek együttese.”

Marx a múlt századi tudományosságra jellemző egyirányúság híve volt ugyan,

90