Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 9-10. szám - SZÁZ ÉVE SZÜLETETT PÁVEL ÁGOSTON - Nóvé Béla: Történelem mint terápa

hasznosabb időszaka, amely során a gyerekek lassanként birtokba vették a megismert, átélt, s a maguk léptékére szűkített-tágított történelmi valóságtartományt.

Április elején e viszonylag békés folyamat váratlanul felborult, s ettől kezdve a kísérletet többé nem lehetett visszatéríteni eredeti medrébe. Az okokra a későbbiekben még visszatérünk, egyelőre csupán annyit, hogy a játékot a tavaszi szünettől külső támogatók (a Balázs Béla Stúdió, s az Országos Oktatástechnikai Központ) segítségével videofilmen rögzíteni kezdtük; s részben a forgatás izgalmai, részben új gyerekek érkezése, ám méginkább az intézetbeli konfliktusok kiéleződése következtében olyan feszültség keletkezett, hogy a nap-nap után ismétlődő testi sértések, kriminalitások, öngyilkossági kísérletek és csoportos szökések légkörében a játékterápiát képtelenség volt tovább folytatni, s immár a közvetlen, elsősegélyjellegű beavatkozás vált szükségessé.

Mivel szükségesnek véljük, hogy a kísérlet folyamatában is érzékelhető legyen, előbb rövid áttekintést nyújtunk egész menetéről, s csak ezt követően térünk át a vizsgálati szempontok szerinti értékelésre.

A kezdetek

Az első időszakot az általános ismerkedés jellemezte. Az újonnan érkezett nevelőtanárnak meg kellett ismernie tanítványait, míg ők szintén ismerkedtek, barátkoz- gattak vele, s az általa megismertetett nem kevésbé újnak ható történelemmel.

Minthogy a tanár már megkezdett iskolaévben vette át az osztályt, és mert korábbi tanítási tapasztalatokra nem támaszkodhatott, ajánlatosnak látta, ha mindenek előtt felméri a gyerekek tudásszintjét.

Az eredmény a legszerényebb várakozást is alulmúlta. A válaszok tanúsága szerint 12 fiú közül 9 őszinte közönyt és érdektelenséget nyilvánított mindennemű történelmi kérdés iránt. Az újkor hajnala (meddig a tantárgyi kalendárium szerint illett volna eljutniuk) még csak fel sem derengett előttük, szilaj történelem-képzeteik valahol a nomád sztyeppék időtlen síkjain vesztegeltek. A honfoglalásról érdeklődvén egyikük felcsillanó szemmel belekezdett a Csodaszarvas-mondába, de már az Árpád-házi királyok puszta nevének faggatására valamennyien ellenséges hallgatásba burkolóztak. A magyar nép vérzivataros századaiból még leginkább a csatamezők hagytak bennük valamiféle emléknyomot, hol oroszok és tatárok vállvetve küzdöttek velünk, hol Hunyadi János és hős Kinizsi Pál oroszlánokat is bevetett a pogány törökök ellen, s fíol Buda várát végül is a latinoknak kellett visszahódítaniuk, mert addigra a derék magyar vitézek az utolsó szálig elfogytak. A nép ősidők óta munkásokból — s legfeljebb — parasztokból állott, a nyakán ülő vad úri tatároknak pedig csak a nevük változott hol „hasburra”, hol másra, ahogy a kordivat hozta, ám ettől éppoly idegenek maradtak, mint azelőtt, s magyarul egyikük sem tanult meg tisztességgel...

E néhány meghökkentő adaléktól kellőképp ámulatba ejtve a tanár megkönnyebbüléssel bukkant rá két, szekrény mélyén felejtett történelem-atlaszra, mint korábbi ismeretei tárgyi bizonyságára. A térképek egyike a XIII. századi Magyarországot, a másik az I. világháború frontjait ábrázolta. A tanár végül is kisebbik rosszként az utóbbit választotta, és városokról, népekről, országokról kezdte kérdezgetni most már türelmetlen közönségét. Ám ezzel sem jutott többre, csupán csalódásait tetézte. Tanítványai ugyanis a térben éppoly fesztelen tájékozatlansággal mozogtak akár az időben, vagy a történelmi események zajos forgatagában; a kontinensek, óceánok, birodalmak és etnikumok határait széles taglejtéssel összemosták, Bécset a Rajna mentén, Kassát Pozsony környékén kutatták, a Dunát pedig — kedvezőbb esést találva — beletorkolhatták az Adriába ...

E mesébeillő tudásra azonban nagyon is kézzelfogható volt a magyarázat .Kiderült ugyanis, hogy e kalandos múltú gyerekeket eddigi éltük során jószerével egy valamitől kímélte meg csak a balsors: a szakos történelem tanártól. Nevelőotthonok, intézetek és kórházak közt hányódva nem egynek sikerült úgy eljutnia a hetedik osztályba, hogy emlékezetét alig is terhelte egy-két annak rendje szerint megtartott történelem óra. A jelent illetően valamennyien tisztában voltak „védett" helyzetükül)!)