Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 9-10. szám - Dobai Péter: Budavár visszavívása, 1686 (irodalmi forgatókönyv)
mélyítenek ... És a magyar nemesség! Atavizmus! Miféle „hagyomány” az, nádor úr, például, hogy „moriamur pro rege nostro?” Hát hol van még egy olyan európai királyság, amelyben efféle „törvénye” volna és ennyi kiváltsága a nemeseknek?! Elutasítom a javaslatát, nádor, az önálló vezérlet alatt működő magyar hadsereg felállítására vonatkozólag! — 1606 óta, fél évszázad alatt, félmillió protestáns rabot hajtottak el Magyarországról! Ez nem térítés! Ez inkvizíció. — Menjen, nádor! Annyi más dolga lehet még abban az .áldott” Magyarországban, azonkívül, hogy a királyt bírálja! 8. MAGYARORSZÁGI HELYSZÍNEK. Kuruc csapat, Sárvár vidékén, a Rába parti nagy füzes erdők rejtekében. A férfiak mind sebesültek: velükjáró nők bekötözik a sebeiket: ezen asszonyok között van, aki legjobban ért a sebtisztításhoz, sebkötözéshez, fekete ruhában: a németalföldi Solent Eszter is: arca, alakja ismét fölbukkan, halljuk hangját, amint a parasztasszonyoknak magyarázza a sebtisztítást, kötözést. — A kést előbb izzítani kell, aztán azt a liffentyű bőr- meg húscafatot, azt már le kell vágni a karjáról! Mély seb, ment egészen a csontig, át az izmokon, az ereken! És adjatok neki jó bőven bort, mert különben nem fogja kibírni! — Kibírom, asszony... — nyögi a súlyosan sebesült, ronggyá tépett öltözetű katona, aki fölé egyszere három nő hajol és igyekeznek valamit a feje alá helyezni, durva lópokrócot, arra meg finom női fejkendőket. — Jobb lesz, ha a bokájánál előbb ... megkötözitek a lábát, mert ki fog ugrani a nyomorult, amikor az izzó kés vágja! — mondja Solent Eszter, ki mostan — ebben a jelenetben — menekülő protestáns papné. — A katonák nem olyan kemény legények, mint amilyennek mulatságban mutatkoznak! Az én uramat elevenen nyúzták meg Patak várának udvarán! És csak Istenhez szólt, a kínzóihoz egy szót se! ö kibírta, pedig nem katona volt, hanem teológus, Genfben, Baselben, Wittembergában tanult tudós, jóravaló, szelíd ember ... — mondja Solent Eszter, miközben hosszú gyolcsból mellkötést teker egy fiatal, sebesült katonára. Solent Eszter megszállottan egy református zsoltárt énekel. Tekintete tébolyo- dott tekintet. Sok nő, és néhány katona is vele énekli a zsoltárt, amígnem a szintén sebesült kapitány rájuk nem üvölt: — Csend legyen itt! Ránk hozzátok, megszállottak: a császár zsoldosait! A zsoltárt a nők mégis mind hangosabban éneklik a Rába parti füzesben. 8/A. MAGYARORSZÁG. A közeli helyeken: Kapuvár, Ikervár, Sárvár császári zsoldosok mindegyre rekvirálnak: elhajtanak minden barmot és sok férfit is, a budavári ostromhoz szükséges sáncok és ostromárkok ásása céljából. Minden takarmányt begyűjtenek: aki ellentáll, azt leszúrják! Aki ad: attól még többet követelnek: bejárják az udvarházakat, a majorokat, a tanyákat, földúlják a pincéket, a padlásokat, az istállókat; elvisznek mindent, elhajtanak minden igavonó állatot, elhajtják a teheneket is, elviszik a sódart, a télre készített élelmet, a télre tartogatott takarmányt, elhajtják csordában a disznókat. A zsoldosok között katolikus papok és ádáz szerzetesek járnak: ők térítenek, s ha nem megy: a menekült protestánsokat hajtják, ők is kellenek az ostromárkok, a védősáncok ásásához, építéséhez, Buda ostrománál. Néha több állatot, több barmot látni, mint amennyi embert. Ökröket fognak be a rekvirált szekerek rúdjába és sorra indítják őket, fegyveresekkel erősen fedezett menetben. Dobosok és kürtösök járnak a rekviráló egységek előtt, fölszólítandó a lakosságot: „Minden élő állat, disznók, malacok, igáslovak, ökrök, kecskék, baromfiak és minden takarmányok beszolgáltatására!” 8. (FOLYT.) MAGYARORSZÁG. — Hol van Thököly fejedelem, nagyságos uram? — kérdi egy sebesült kuruc közvitéz a Rába parti, rejtő füzesben a szintén sebesült kuruc kapitánytól. A válasz kurta és tömör: 789
