Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Csiki László: Robotkép, avagy egy táj felosztása időzónákra (elbeszélés)

kirohan a város esős utcáira. Pizsamára húzott tiszti nadrágban, persze. De lehet, hogy akkor már tél lesz.”

A férfi újabb pohár bort töltött magának az ünnepi üvegből és mosolyogni próbált: „Féltékeny vagyak, he? De hát az enyém! Ne nézd az álom lábát.”

Négyszögletes-forma talpa van annak a közeledő lánynak. Ahhoz idomult papucsával koppantott a bogárra.

„A bogár még mozog, maga felé bajlítgatja a lábait.”

Egy törülközőt dob rá. Mikor lerántja a törülközőt — „nem lerántja: letépi!” — a mosdóállvány keresztrúdjárói, sarkával földre sodorja a lengyel szappant. Az elázott, pépes szappan cuppanva hull a szemétlapátra, a szemétlapát felbillen, majd visszahuppan a padlóra. „Biztosan egy kis port is felver. Ez beillene. A bádoghangtól újra megráng a bogár.”

— Nincs néked édesanyád, kistestvérem drága? — kérdi tőle a lány.

Ez így egészen valóságosnak — „a valósághoz sírig hűnek” — tetszett, főként a váratlan és félálomszerűen rejtélyes kiszólás miatt; az álom elsötétült folytatásában, látomásszerűen ugyan, de ettől indul el a lány az esőverte búzamező felé.

A történetben már délután félháromkor eleredt az eső, és a lány anyja éppen két éve halt meg. Bár az is lehet, hogy még kora gyermekkorában elváltak a szülei — „trauma, az bőven van ám, és kell is ide, hogy a magyarázattal együtt minden igazi legyen” —, talán mert az apa negyvenhét kilósra lefokozott teste hat nyílásán át sem bírt megszabadulni a sok tarámtól, amit előbb a hadapródiskolában, majd az uráli fogolytáborban kapott teában, amiértis az anyának esténként már egy természetrajz- tanár nyomogatta ki orra tövéből a mitesszereket — „hogy apád, anyád ide jöjjön; most már köpnöm is kéne, de hova, a saját konyhámba nem lehet” — egy északi városban. aztán az anya Felejthetetlen, egyetlen kislányom !-megszólítással kezdődő levelek írásába fogott a letakart lámpa fényénél — „mondjuk, a mezőgazdaság szövetkezetesítésének befejezését hírül adó újságot használta lámpaemyőnak” —, a természetrajztanár meg aludt a megsárgult lepedőn. — „Mitől sárgult meg ez is, a fenébe?!” — A lány egy kilakoltatott gróf kölcsön szemüvegével bohóckodva olvasta a leveleket tizenhárom nap múlva, valahol lent délen. „Ott nyaralt és megharapta egy kutya; kis heg a bal arcán.”

A rabitzfalon túl csendes éji álmát aludta a család, bár alig kora délután volt a történetben — „meg előtte az az egész feltorlódott idő, nemdebár?” —, a férfi töltött magának. A hűtő ajtajába mélyesztett apró polcról csomag margarin hullt a konyha cementjére. Egyik sarka a nagyobbik fiú szandáljára tűnődött — „szamárfüle lett a margarinnak” —, lehajolt érte s meglátta magát — „ez a testem-e, az anyját?” — az előszoba-tükörben, ahogy ott guggol — „valaki” — a fogasra akasztott kabátok között. Nézte, s közben a zsíros pépet próbálja .letörölni a szandál cementig lógó pántjairól. Trágárul síkos lett az ujja — „úgy bizony” —, a hideg víz nem mosta le a gyöngyöző zsiradékot, csak riasztóan zörgött a mosatlan edényeken a kiöntőben. Szájába vette az ujját, szopogatta a kesernyés kenőcsöt — „olyan az íze, mint a bugylibicska élének, te” —, végül bort ivott rá az üvegből.

A lány már a kapuban áll, a tündöklő hegy felől rókajárta szél oson — „oson, oson!” — és rángatja a ruháját — „elállt az eső, sebaj, majd estére újból megeresztem” —, a délutáni napfény átsüt a combjai között, bár idegességében fájón össze- szorítja. Lüktetnék bennük az erek, mintha éppen valami betegség indulna rajtuk hosszú útjára. „Azért élvezi is, bár nem tudja pontosan, hogy mit.”

A lány integet, mintha valaki messziről érkezőt köszömtene, ilábujjíhegyre is ágaskodik, remeg a bokája; elnéz a fejek fölött — „ha vannák. Sok .itt még a csend, vagy a hallgatás. Szólítsa meg már valaki! No úgy!”

— Nincs tojása, kisasszony? — kérdezi egy vedlett bivalyt bikához terelő ember.

— Autó kéne — mondja a lány. — Akár szekér.

— Menjen át a feleségemhez, mert nekem csak kettő van. Neki sokszor annyi jut.

„Nem lesz jó; ez csak kivonat; ennek a durvaságnak benne, odabent az egészben

kell lennie, a felszín mindig simára borovált: kezdjük máshonnan."

688