Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 8. szám - Csiki László: Robotkép, avagy egy táj felosztása időzónákra (elbeszélés)

kis helyiség az új épületben; de miért lenne új az épület?” —, ott az igazgatónak — „ha nem mégis a nagyvárosba készülő orvosnak” — azt mondja:

— Most meginnék egy pohárral, ha még megkínál.

A férfi — „milyen legyen egy férfi? majd megnézem magam a tükörben, ha akarom s merem” — az asztal alól kiemel egy vesszőfonatos korsót — „ez nyikorog, mégpedig .hideglelősen” —, tölt két orvosságos tégelybe.

—- Nem megy? — kérdezi.

— Mi ne menne?

— Semmi. Ugye, az? — mondja a férfi. — Nem lányoknak való ez. Telivér lányok ne csurgassák a vérüket értünk.

„Igen, a kötelező szellemesség: mint mókás szakáll a szomorú arcon; ez jó.”

— Kacsatojást ettem, elrontottam a gyomrom — mondja a lány, „de nem oda néz, nem néz sehova”. — A házinéni szerint a kacsák a rákbetegséget terjesztik. Minden reggel kacsatojást eszem. Köszönöm.

— Igyon még egy pohárral. Saját termés.

— Nehogy azt higgye, másodszor is be tud rúgatni — mondja a lány.

„Vajon mindenikükfkel ez történik? Az enyémekkel igen. Bizony.”

Meleg levegő tör be utána az ajtón, mintha szoknyája lebbentemé.

Ahogy idáig jutott az emlékezésben — „mert emlékezés ez, csak éppen meg nem történt dolgokra gondolok, vagyis egy lányregény” —, megszomjazott ő is; a hűtő- szekrényből kiemelte az ünnepre készített iborosüiveget, töltött magának egy mustáros pohárba, fel egészen .a rúzsnyomig, aztán egy keskeny rúzsos száj köré próbálta elképzelni a lány arcát, de senkiéhez sem hasonlított, és nem is látta meg.

„Pedig még eléggé közhelyes és általános. Az egész. Mintha arcára borult volna a haja az este, amikor kétségbeesve rázta, amíg ibe nem verte a fejét a falba. Mintha a mögül nézne, a végtelenségből, ahol egyfolytában pereg a .vakolat, mindent megül a pora. Eszerint hosszú haja van. Jobb lenne, ha barna ... Nehéz lehet lavórban mosni; bár az alkalmi 'lengyel szeretőjétől illatos sampont is kapott ajándékba egy lakókocsiban. A búcsúcsók közben nyomta a kezébe, a tarkója mögött, melyre idegen szavakat fújt és meleget. A lakókocsi a város főtéri temploma előtt állt, éjszaka többször bekopogtak dültedt ablakán az unatkozó vagy részegen nagykorúsított ipariskolás tanulók.”

Türelmesen kivárta a bor hatását az ereiben — közben egy őszi legyet bámult a falon: Einstein kinyújtott nyelvéről mászott át az Utunk-nap tárra —, aztán már el tudta 'képzelni a lány lábfejét. „Ezt már látom is: a szememmel .tapintom, nohát.” Rövid, talán kissé szögletes lábfeje van, enyhén begörbített kurta ujjakkal; körmei is szögletesek, nagyujja tövén erős, lilás-rózsaszín a bütyök. „Kissé nagymaimás. Hamar nyugdíjra jogosítja. De ahhoz 'inkább szövőnőnek kellene lennie.” Mintha magányában a kékre meszelt falat súrolva edzette-nyűtte volna ilyenre. Esetleg lefagyott neki, amikor a községközpontból, a zárszámadást követő bálról — „ő tanította volna be a verseket, táncokat?” — .másfél órán át rohant hazafelé a megkanosodott biológiatanár elől, és otthon — „otthon-e?” — .sült hagymával borogatta a háziasszonya; közben azt mondta egyre: „elválik 'a pasi és jó parti lesz”. Az is lehet, 'hogy még régebben, amikor a város tisztviselőnegyedében a szüleinél lakott — „talán egy orvos morcos gyermeke” — .és juszt is a hajdani cseléd számára kartanfüggönnyel elkerített konyhai benyílóban aludt, ráadásul — „ha” — elég hiú volt, amíg a maga bajai .helyett bele nem szeretett például a .népköltészetbe, szóval akikor talán egy számmal kisebb cipőt harcolt ki a mamától, az .nyomorította el a lábfejét. „Egy gésa. Egy pillangókisasszony —• gondolta a férfi a fényes konyhában. — Azért mégsem kellene éppen mindenkivel... A lengyel után a tanfelügyelők, aztán az adószedők és Végül a itraktoristáík, főként egy ilyen esőre álló napon, amikor .nem bírja el őket a .mező. Bár áll még a megfeketedett búza, .abban kanyarog az ösvény az állomás felé. Talán megkéri valamelyiküket, ölje meg neki a bogarat. Azután olyant fog álmodni a testére ráizzadt szagukról, hogy negyvenháromévesen is felsír tőle a hatvanéves férje mellett, aki hajnalig csitítgatja, majd némaságától és saját tehetetlenségétől kétségbeesve és feldühödve

fi87