Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 8. szám - Bodor Ádám: Csak keress, keress (próza)
BODOR ADÁM Csak keress, keress Dolgom végeztével már éppen kifelé igyekeztem egy bizonyos lakásból, amikor váratlanul hazaérkezett a házigazda. Csakis az lehetett, mert amint észrevett, amint észrevette, hogy ki akarok surranni a hóna alatt, se szó, se beszéd a lábam közé térdelt és belefejelt az orromba. így aztán engedelmesen beültem egy karosszékbe, oda, ahova mutatta. Amíg ez a házigazda spárgákat ráncigáit elő a fiókból, hogy megkötözzön, arra gondoltam, mi volna, ha elmesélném neki, milyen volt az, amikor meglátogatott Aranka Brazíliából. Akkor egész nap az ablak előtt szteppeltünk, úgy lestük, mögöttünk a szobában Gilberto Gil és Joao Gilberto szambázott, ha lejárt a szalag, hamar megfordítottuk. Estefele bekopogott a kedves Fóris szomszéd az egyik bőrfotelével, meg egy gyönyörű cserepes fikusszal. Úgy tudja, vendéget várunk, legyen miben ülni és gyönyörködni. Este már a rokonunkat gusztálgattuk, aki nem hasonlított senkire a családban, mert botokud indián a mamája, a vállán meg a hónalján teljesen egyforma színű a bőre. Én kenyérszeleteket kentem kolbászkrémmel, az öcsém meg teleszórta reszelt sajttal, meleg szendvicset készítettük vacsorára. Joao Gilberto szambázott a nyitott ajtók között, mi meg az öcsémmel nagy örömmel figyeltük, hogy a mesztic Aranka kibújik rózsaszín tornacipőjéből, unzsenirt letolja a farmerét, teleengedi a zuhanyozó alját vízzel, beleáll és anélkül, hogy lehajolna, lustán tapicskolva dörzsölgeti bokája alól a por és izzadság fekete vonalait. Néztük a rokonunk lábát, lám, mit tesz a botokud vér. És közben össze-összesúgtunk: na és, ha az unokatestvérünk? Neki is jólesik, ha egy kicsit meglépjük. Mert igenis, meg fogjuk tépni, nem bűn az. Elvégre az unokatestvérünk, nem pedig az édes testvérünk. Én sajátkezűleg törültem végig a lábát, közben az öcsém kezéből etette ropogós meleg szendvicscsel és belesett a blúza alá. Alaposan körbeszaglásztuk. Amikor tisztára törölt talpán kisétált a zuhanyozóból, beleült a Fóris szomszéd bőrfotelébe és gyönyörködni kezdett a cserepes fikuszban, úgy mellékesen odabökte: azért egy pofára való rum most elkelne. Erre az egyre nem gondoltunk bizony, ezért kettőbe törtünk egy gyufaszálat és én húztam a rövidebbet. Én mentem át Fóris szomszédhoz. Épp mondtam Fóris szomszédnak, mennyire megköszönnénk, ha kisegítene egy kis rummal, vagy valami más italféleséggel, amikor láttam, kisüveg rum áll porosán a konyhaasztalon, Fóris szomszéd meg éppen poros ujjait törölgeti. A kutyafáját. És a konyhában is éppen Gilberto Gil szambázott, mint nálunk, pedig Fóris szomszédnak nem is volt magnója. Én mégis lejárt a szalag, az öcsém megfordította és közben a mesztic Aranka azt kérdezte: és mi lesz, ha közben visszajön a rummal? Nem jön vissza, mondta az öcsém, mert bezárom az ajtót. És persze, Fóris szomszéd is hallotta ugyanezeket, csitítólag simogatta a fejemet, tudta, hogy nem olyan sietős már nekem, lecsavarta a kupakot a kis677
