Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 1. szám - Deák Tamás: Száz év Madách (esszé)
nélkül történő becsapódása a következő tételbe, a tizedikbe. Roppant hatásos fordulat: Danton-Ádám a nyaktiló alá hajítja a fejét, hogy Lucifer (nem goethei, hanem schilleri) replikájával — „Ezúttal a nyakazás elmarad” — ott találja magát ismét Prágában, Keplerként, íróasztalánál, vagyis a nyolcadik szín világában. A másik meglepő bravúr a science fiction bevágása a hamisítatlanul történelmi képsorba, a falanszter-jelenettel. Itt ugyanis nem az történik, mint Swift vagy Samuel Butler ellen-utópiáiban, melyek mindvégig ugyanabban a fantasztikus közegben játszódnak. Madách a gondolat virtuóz gerjesztése által egyszeriben a so&amvoltba ragadja Ádámot, aki addig a már csakugyan volt, a történelem ismerős közegében küzdőt a realitásokkal. A nagy mű itt kilendül a szerkezetében meghatározott keretek közül a m-egf oghatatlanba: a lehetséges jövő egyik változatába, mely — Vörösmarty- val szólva — Vérfagylaló, mint majd az eszkimó-szín, a másik ellen-utópia. Egyik sem emberibb, egyik sem hat kevésbé modemnek, mint Aldous Huxley Szép új világa, de mindkettő mélyrehatóbban és tragikusabban jósolja minden elviselhető értékrendszer összeroppanását, mint amaz. Az ember tragédiája olyan eszméket — -eszméket, nem ötleteket — is fölvet, melyek csak félévszázaddal -keletkezése után öltötték -baljós filozófiai alakot. A francia forradalom terrorba-fúlásából felocsúdott Ádám, újra Keplerként, mintha csak elfeledné, hogy Danton alakjában ártatlan vádlottként végezte, és furamód lelkesedve emlékezik a történtekre: „Mi nagyszerű kép tárult fel szememnek!” — ujjong utólag a rémuralom vérpadra szánt hőse -és áldozata. Mi óriás volt bűne és erénye És mind a kettő mily bámulatos. Mert az erő nyomá rá bélyegét. Az erő? Vagy -az erőszak? Ez már a „Kraftmensch” ideológiája, korai vázlat — a fasizmusról. Az erkölcsös Ádám itt nem immorális, mint Lucifer. Rosszabb annál: amorá- lis, jón-rosszul túlbecsüli az erőt, akárhová irányul lis. Mintha az erőnek — mint a grandiózus természeti jelenségeknek, a szélviharoknak vagy a földrengéseknek — kozmikus joga volna hatni, akárhogy hatni. És Ádám, körültekintve, úgymond, jobban megérti ama kor törpecégét mosolygó arc alá -rejtett -bűnével, s a megszokás -hazug erényeivel. A hamis értékrendszerek törpeségét a mégoly veszélyes erő mámorához képest. Ez bizony, ha stílusa szerint nem is, de lényegében Nietzsche /tanítása, mely oly mély hatással volt később a mi századunk gondolkodóira és művészedre. Madách oly félelmes pontossággal jósolt, mint a mondabeli Their-esias. Amiként a 18. században az ismeretelmélet magát a gondolkodást tette önmaga tárgyává, „a tiszta ész kritikájává”, a 19.-ben a művészet magában a műalkotásban lett problematikussá, elorozva szinte azt az elméleti tárgykört, melyet addig a normatív esztétikák sajátítottak ki. A „szép humanitás” eszméje már Goethe -és Schiller művészetfilozófiai elmélkedéseiben megjelent, Kant esztétikája -nem elégítette ki többé a Napóleon-kori válság érző szemtanúit. Schiller Az emberiség esztétikai neveléséről írt értekező -leveleket, a romantika pedig gyökeresen szakított minden szentnek és sérthetetlennek nyilvánított esztétikai dogmával. Madách intellektuális fogékonysága és bámulatos -korérzékenység-e magától értetődő hajlók on ys ággal szorított helyet a művészet kérdéseinek a történelemfilozófia szomszédságában. A -második Kepler- jelenetben, a mester-e kiábrándult érveitől megrettent Tanítvány ekként -kérleli: De hogyha minden más merő lom is, Ne vedd el a művészetben hitem. S azt bétanulni mégiscsak szabály kell. «1
