Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 7. szám - Válogatás a grúz népköltészetből: A tigris meg a legény, A taparaváni legény, A hős Szolog, A Satil-ban megdicsőült Hohobi, A bátor harcos, Psáv legény párbeszéde egy asszonnyal, Jöjj el, nap, ma légy vendégünk (Tóth Bálint fordításai)

Csókolja szemét lovának, s homlokát, ki büszke, holdas, simogatja: „Vígy csatára, s szattyánnyerget, gyémántholdast

kapsz éj'szín hátadra, ménem, csillagos hadiszerszámot!”

Jő a reggel. Ennyi népet viadaltéren, ki látott?

Felrobog az arab gőggel, lobog hó-kaftánja széle.

Szíjjal zúgó szénfekete nyeles nyilat ráz kezében.

Szolog, ménje sörényéig mint illik, meghajlik mélyen.

Ám az arab nem üdvözli, moccanatlan ül nyergében.

Válla helyett szája mozdul, s adja meg a kevély választ:

„Elér három zúgó dárdám, s többé egy lépést se vágtatsz 1”

Mély meghajlás közben Szolog lova szemét megcsókolván, megpaskolja szilaj nyakát, s száguld a mén, mint az orkán.

Szíjjal zúgó, szénfekete dárda hussan Szolog mellett, keselyűé vijjogása, lehe, oroszlán lehelet.

Szinte el sem szállt az első, már süvöltve száll a másik, csattanva csap a nyeregbe, de a harmadik kivásik

a nyeregkápa vas-élén . . .

S szól Szolog a szaracénhoz: „Vágtass, mert elér a kopjám, s máskor, arab, jobban célozz!

Az én -kopjám rég vétett célt, rég, s ha Isten úgy akarta!” Száll az arab, mint a szélvész, csupa hab a mén alatta.