Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (regény, befejező rész)
A farkára már csak legyintett. Az az ember, akinek örömeit szerzett, nincs többé! Ügy érezte, hogy senkihez és sehova nem tartozik, egyedül Istenhez. Döntött, teológiát tanul. Ott nem kérdezik, hogy ki fia-borja, együtt élnek Istennel, az ö létével, az ö mibenlétével foglalkoznak, megjelenésével az emberi szívekben. Jóreményű és Társait Meggyőző könnyesre nevették magukat, amikor elmondta a tervét, nekik: — Ügy látjuk, hogy semmit sem értettél meg. Nélkülünk Isten hallgat, csak rajtunk keresztül vezet út hozzá. — Más megoldás nincs számomra. Mondják meg, hogy hova tartozom én, cigány már nem vagyok, az egyetemen mindig is álarcos idegen voltam .. . — Álarcos kispap leszel! — Nem, Isten segít! — Istenhez az út elzárva, édes fiam, mondtuk már! — Elmegyek! — Értsd meg, hogy nélkülünk nincs Isten! — Megtalálom maguk nélkül is. — Volt már rá példa — nevettek. — Gyűlölöm magukat! — Felépítjük a madarakkal Felhökakukkvárát! Sírás kerülgette: — Mit akarnak tőlem? — Segíteni akarunk rajtad. — sak úgy segíthetnek, ha engednek elmenni. — Ahogy nem hívtunk, nem is tartunk vissza! Nem tudott erre mit mondani. Elfutott a szobájába. Érezte, hogy megfogták, innét nem lehet csak úgy elmenni, hogy viszontlátásra, mennyivel tartozom?! A könyörgés sem használ. Hát akkor mi? Az asztalon megpillantotta a tányéron a hús mellett a kést. Lassan közeledett felé, megbotlott, az asztal szélébe tudott megkapaszkodni, megzörrent a tányéron a kés. — Jó jel — nyugtázta, és az inge alá rejtette. — Nincs többé Felhőka- kukkvár! — ült le a székbe — Érted kell megtennem, Istenem! Az eget nézte, várta, hogy mikor érkezik meg az este. A szürkülettel resz- ketés tört rá: — Meg kell tennem! — biztatta magát. — Magamért is! Hirtelen sötét lett kint. — Félek ... — vacogott. A Hold beült az ablakba. •— Mit nézel?! — kiáltott rá. Az szemtelenül bámulta. — Takarodj! — csapott ököllel felé, az sértődötten visszaszállt az égre. Néhány csillag gyámoiátón vette körül. A kés hideg pengéjét érezte a hasán: — Mennem kell! Reménykedett, hátha fent lesznek még, akkor talán ... de csend volt a szobájukban. Az ajtó nem volt bezárva, egyet nyekkent, amikor benyitott. Gyorsan visszalépett, de azok bent nem mozdultak, csak szuszogás hallatszott. A Hold ide is utána jött, beült az ablakba, és teljes fényével megvilágította az ágyban alvó két embert. Társait Meggyőzőhöz lépett oda először. Megremegett a keze, amikor elővette a kést. 636