Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Holdosi József: Az utca Mózese (regény, befejező rész)
másították ki rendesen, a fiatalember fordulásánál a könyökével meglökte, az hatalmasat csattanva becsapódott. Kinyílt előtte a tér, el akart indulni benne, de két tétova lépés után összesett. — Segítség! — kiabált. — A fiam, segítsenek! 10 Rigófütty ébresztette, kollégiumi szobatársak pusmogását hallotta. „Ej, de hosszan elaludtam” — gondolta és kiugrott az ágyból. Megtánto- rodott. A madarakat látta a képeken. Egyedül volt, és fájt a lába. Ez a valóság, nyugtázta, szörnyű! Éhségérzet tört rá hirtelen, próbált nem törődni vele, de az asztalon a tálcán ott volt, tagadhatatlanul, a sült hús, kenyér, uborkasaláta, egy pohár vörös bor. ízeket várt evés közben, hiányuk megrémítette, „A betegség! — futott át az agyán. — Hát, jó, csak minél előbb. . . Legalább megoldódik minden.” Abbahagyta az evést, és végigfeküdt a heverőn . . . feketekendős öregasz- szonyok magasodnak fölé. Tudja, hogy mezítelen, de nem szégyelli. „Milyen színű ez?” — kérdik tőle, kendőt húznak el a szeme előtt. „Szürke” — mondja. „Piros, bizony, Mózes, tűzpiros!” — sírnak. „Igyál!” — kínálják. „Víz” — nyögi. „Vörös bort adtunk, Mózes!” — jajgatnak. Hosszú zsákvarrótűket vesznek elő, végigszurkálják a testét. „Nem érzek semmit.” Tearózsát dugnak az orra alá. „Nincs illata, milyen rózsa ez?” Egyre erősödik a sírás, jajgatás körülötte. Mezítelen lány fekszik fölé, a száját, majd a nyakát csókolja, simogatja a testét, de ő semmit sem érez. A lány rémülten fordul le róla: „Jéghideg az egész teste, majd megfagytam tőle.” Zokognak. „Hát akkor el kell búcsúznunk tőle. Hosszú útra megy. Az öregek kezdjék, a domboldalban ülők!” A vénséges Béka hajol fölé: „Nem jól esik nekem téged így viszontlátnom, Mózes. Azt hittem, hogy az egyetem után megváltóként jössz vissza hozzánk, azért is adtuk neked már gyerekként a Mózes nevet. Azt hittük, hogy te majd egy boldogabb világba vezetsz bennünket, de hát ez a cigánysors, benne volt már a kezdetekben is. Bűnben fogant ez az utca, bűnössé lett tőle mindenki, így is pusztulunk el. .. Kérdő a szemed, mint gyermekkorodban. Most messze mész, találkozol Istennel is. Hát halld meg az igazat! Történt a kezdetekben, hogy nekünk is volt egy ősanyánk. Gyönyörűséges volt, fiatal, sosem öregedett meg. Férfi nem látta mezítelenül, csak az Isten. Kedveltje is volt a cigány az Istennek! Szép nótákat hallgatott csak meg az ősanya, ha szívből szóló volt, sírt, ha meg csak nyikk-nyakkot húzott valaki, elzavarta. Egy nap zokogva mondta ősanya, hogy felbontja a jegyességét Istennel. 631
