Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 1. szám - Deák Tamás: Száz év Madách (esszé)

Madách nem vált Lucifer cinkosává, amikor — helyenként — a maga nézeteit szólaltatta meg vele. S nem az egyedüli, aki valamelyik gyűlölt alakjára bízta némely jelenetben a személyes mondanivalóit. Polonius a Hamlet-ben ostoba, szolgalelkű és tisztességtelen tanácsosa a gyilkos királynak — de Shakespeare vele mondatta el fontos tirádáját arról, miként kell viselkednünk embertársaink között. Ennek a vén fa- jankónak kiosztott szövegben fordul elő a legszebb intelem, ami valaha is elhangzott: „Mindenek fölött / Légy hű magadhoz”. Nem meglepő tehát, hogy Lucifer — aki fölényesebb az Úrral, mint Mefisztó Goethénél — gyakran mond igazságokat. Madách a szkeptikus ördögben olyan alakra lelt, akihez illettek kiábrándult igazságai.

De a Tragédia szerzője minden alakjában gondolkodott, nem érdekelte, mi várható a figurák szellemi teljesitőképességétől, nem törekedett lélektani valószerűség- re, mint az igazi drámaírók. Éva helyenként olyan gondolatfutamokra képes, melyek paradicsomi iskolázottságához képest szédítőek, egy kékharisnyának sem válnának szégyenére. A második színben már a szabad akarat kérdését feszegeti, mégpedig azt a kora-középkori teológiától Freudig, s azóta — még a jogszabályozás és a bűnüldözés terén is — fel-felmerülő s megoldhatatlannak .rémlő dilemmát, melyet sohase lehetett megkerülni. Mennyire felelős az ember a tetteiért? Mennyire determinált? S ha az — milyen mértékben vonható felelősségre? Manapság már nem alkati-lélektani meghatározottságról beszélünk, hanem biológiairól; ha egy gyilkosról megállapítható, hogy az agylebenyei eltérőek a normálistól, figyelembe kell venni, hogy bűncselekményei elkövetésekor nem volt beszámítható, hanem — determinált. Éva a bűnbeeséshez érzett kedvét támasztja alá, lényegében ugyanilyen indokokkal.

... az utat

Kitűzte, melyen hogy menjünk, kívánja,

Egyúttal olyanná is alkotott,

Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon.

Vagy mért állított mély örvény fölé,

Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva, —

Ha meg a bűn szintén tervében áll”...

Lucifer, ráfelelve, meg is állapítja, hogy „megjelent az első bölcselő!”, és megjósolja, hogy

Nagy sor jövend utánad, szép húgom,

Mely milljó úton ezt vitatja újra ...

Így igaz; evvel a kérdéssel bajlódunk azóta is, kétségek között, reménytelenül. Felelünk-e azért, amire születtünk? Jogunk van-e ahhoz, ami megalkotottságunkból, s nem az akaratunkból következik? S ha például genetikailag agresszívnek teremtettünk, jogunk van-e az agresszióhoz? Indokolt-e,- s lehet-e felmentő körülményt szerezni a fajgyűlölethez vagy a háborúhoz? Madách problémái elérnek eddig, máig és hozzánk — ezért oly múlhatatlanul izgalmasak.

* * *

A paradicsomi színben az első emberpár Oly naiv, mint a lovagok és várúmők a középkori miniatűrökön. Éva áradozik: „Ah, élni, élni: mily édes, mi szép!”

Honnan tudja? Honnan az összehasonlítás alapja? S amikor megkérdi Ádámot, miért szebb ama két tilalmas fa, az első férfiú ezt mondja: „Hát miért kék az ég, / Mért zöld a liget, — elég, hogy úgy van.” Buta válasz, nem vet jó fényt a bűnbeesés előtti szellemi erőnlétre. Madách ezt éppoly tudatosan mérte ki, mint a — nagyoperai duettnek is beillő — szerelmi vallomást, -egy dramaturgiaiilag nem erre való pillanatban, Lucifer megjelenésékor, amikor szokatlan szélroham tör a reszkető ártatlanokra, s „az égi zenget is elhallgatott”. A jelenet kirívó naivitása, szinte suta drá56