Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 7. szám - Tőzsér Árpád: Örvénylő időkben (vers)
K. Paulával persze a koroknak, a pántlika színének, a kisüsti szagának, a volt, van s lesz időknek e búcsúi tolongásában nem találkozhattam, de találkoztam kriptalakásunk általam alig ismert lakóival, s csodálkozva fedeztem föl, hogy élnek, hogy beszélgetnek, hogy értik egymás szavát, sőt mosolyogni is tudnak. öt perc alatt megtudtam, hogy az ötödik emeleten, az a télen, nyáron nyűtt háromnegyedes rókabundában járó középkorú hölgy újságíró, hogy van egy majmocskája, a majmot Prutyinak hívják, de most beteg (mármint a majom), hogy a kilencediken egy bárpincérnő lakik, ki természetesen mindig éj jeles, s így nappal Prutyit ő ápolgatja; hogy a lakásszövetkezetünk elnöke az ötödikről holnap költözik a Várhegy alá, saját villába, természetesen, de az itteni lakását is megtartja, mégpedig úgy, hogy már most tízéves fiára íratja, ami másnak természetesen tilos; hogy V. doktor s harmincöt évvel fiatalabb felesége a kilencedikről ma reggel megint „beöltözött”. (az eseményt újságoló házmesterné — lakik a földszint 3-ban! — értetlen arcomat látva, elmesélte, hogy az öreg ráksebész s fiatal felesége minden szombaton beöltöznek vadászruhába, s elmennek vadászni, de puska nélkül, s hogy az öreg otthon is nemegyszer beöltözteti feleségét a vadászmundérba, s a szerencsétlen teremtésnek még főzni is úgy kell, sörtés kalappal a fején — íme, egy újabb megrögzött sexuál-fetischista! — gondolom a dokiról ma, 1983-ban, mikor ezeket írom), s a harmadik elemeten lakó magános öregúrtól megtudtam továbbá azt is (egyedül őt ismertem korábbról kriptánk lakói közül, egy ízben lakásában is voltam, a parányi garzon kész pálmaház volt, a vörhenyes szirmú tigrisliliomok, oleanderek, a sejtelmes struccpáfrányok s legyezőpálmák zöld füstként gomolyogtak a csöpp szobában), szóval az öregúr elmondta, hogy ő már akkor nagy cikket írt az olajfinomító gyár környezetszennyező hatásáról, amikor azt még nem Slovnaftnak, hanem Apollónak hívták, s a birtokosa nem a munkásosztály volt, hanem~a párizsi Société Frangaise Industrielle des Pétroles, de akkor, 1926-ban, nálunk, Csehszlovákiában az „ökológia” szó még ismeretlen volt, s a nagy latin szótárak 580