Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Laczkó András: Az önértékelés kétségei (Berzsenyi Dániel "Életfilozófiá"-ja)
ról: a költemények szépek, de a magatartás furcsa: „én, míg ők tanakodtak azokon, egynéhány darabokat olvasgaték magamban, s csudálkoztam Berzsenyin és versein. Mely érzés, mely nyelv, mely ízlettel választott tárgyak! Az Egész, mely kultúrát lehellő műv az!... Szentimentalizmusa nincsen talán oly forró, mint a Daykáé, legalább a Titkos Bú-nak párját Berzsenyiben nem találtam, de nem is oly homályos, mint Köleseinké. Ódái pedig! Bizony Virág első lírikusunk, de ha bír-e azzal a nyelvvel, amellyel Berzsenyi?” Berzsenyi röviden maga is beszámolt utazásáról Kazinczy - nak, és egyben reflektált arra a bírálatra, amelyet közvetítővel (Szemere Pállal) küldött meg neki. A niklal poéta nem engedett mindenben, iami megint csak lényeges az Életfilozófia gondolatmenetének alapját tevő önbecsülés szemszögéből: „Jegyzéseidet és változtatásaidat Szemerével és Kölcseyvel együtt [megvizsgáltuk, és sok szép észrevételt találtunk bemnek. Használni fogom azokat, valamint csak ízlésem és poézi- som természete megengedheti. A hézagokat is igyekeztem minél jobban kipótolni és változtatásaimat tudtodra adni.” Persze, ezek a megjegyzések nem kettejük kapcsolatának megromlásához vezettek, sőt, mint az 1810 közepétől (az Életfilozófia érlelődésének időszaka) kelt levelek mutatják, egyre melegebbé, személyesebbé, családiasabbá vált a hangnem. Ennek hatása a lírán is érződik; versein látható Kazinczy klasszicizmusának hatása: a zsúfolt mitológiai apparátus, a finomkodó ideáivilág képrendszere, s átveszi a széphalmi mester tökéletesség-ideálját is. Ennek tudatában irányítja a saját életét a megelégedettség harmonikus nyugalmához. Az Életfilozófia megírása előtt néhány hónappal dicsekedett Kazinczynak, mennyire elégedett azzal, amit a gazdálkodásban elért: „én elég gazdag vagyok”. Egyéni életének hangulatát alapvetően ez határozza meg. De van néhány tény, amely zavarja: hogy a „múzsái” egészen elhagyták, hogy kevésnek érezte azt, amit tudott; az önértékelés szempontjából fontos érzet, hogy öregnek tekintette önmagát. VERSHANGULAT A költemény megírásához „külső” inspirációt adó Schiller-vers (Resignation) címével és tartalmával egyaránt a lemondó belenyugvás hangulatát sugallta. De korántsem a szó mai (fáradt, lemondás, reményvesztettség) értelmében. Schiller pró- zairásában többször figyelmeztetett arra, hogy az ember természetes vágya a boldogság után, illetve annak ki nem elégülése rokon azzal az érzéssel, amellyel elmúlt ifjúságát siratja. Ebből .következően a rezignáció a boldogsághoz, örömhöz (zum Glük- ke) vivő út egyik szükségszerű állomása, vagy ha úgy tetszik, hídja (finstere Brücke)* ami a józan mérlegelésre alkalmat teremt. Nem busongásra, sírásra, komorságra, hanem az elért és várható „rendeltetés” felmérésére. A hangulat határeset, amennyiben az örökkévalóság érzéséből indulva a tudatos visszatekintés értékelő gondolatig jut el. Amint Berzsenyi írta Szemere Pálhoz a versírás időpontjában küldött levelében: „érzéseim már egészen kiforrták magukat”, vagyis nincs bennük elegendő erő az ihletéshez, s helyettük a „gondolkodás és okosodás”-tól várja a megújulást. Ezeket tekinetbe véve vizsgálhatjuk az Életfilozófia hangulatát. A legkisebb versépítő hangulati elemek, a hangok aránya, illetve az előfordulás gyakorisága a következő: a 466 magánhangzóból 274 magas, 192 mély hangrendű. Ez önmagában egyensúlyi helyzetet mutat, a mivel a komorabb zeneiségű mássalhangzók között sincs a vershangul,a tot meghatározó, azt kell megállapítanunk, hogy a hangarány nem közvetlen módon kapcsolódik hozzá. A szavak jelentés-árnyalatainak nagyobb szerepe van. Az „elvirít”, „elrepül” nyilvánvalóan a múlandóságra vonatkozik, a „rózsapárna”, „rózsakor” a megélt örömre, a kettő összekapcsolása pedig valamiféle 'középutas helyzetet, s inkább derűs hangulatot mutat. A végtelen 'és csepp, a sóhaj és óceán és orkán kontrasztja épp ezt erősíti azáltal, hogy már nem letörölt köny- nyekkel, hanem „bátran” megy a kijelölt úton a „közelítő” végig. Bár az utolsó szakaszban a „kétes”, „siratom”, „borzadom”, „zúgolódom” szavak a reményvesztettség hangulatát sugallnák, de a mellettük levő tagadás, valamint levelek és versszakok egésze elégedettségre utalnak. A „folytattam”, „éltem”, „marasztom”, „láttam” igék 568
