Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 6. szám - Kuntár Lajos: Ötven éve "fogadta fiává" Derkovits Gyulát szülővárosa
KUN TÁR LAJOS Ötven éve ’’fogadta fiává,, Derkovits Gyulát szülővárosa 1936-BAN SZOMBATHELYEN RENDEZTÉK AZ ELSŐ DUNÁNTÚLI KÉPZŐMŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁST Szombathely szellemi életének összefogója, az alkotói munka szervezeti kerete, a századforduló előtti évtől kezdve, a Vasvármegyei Kultúregyesület, későbbi névvel: Vasvármegye és Szombathely város Kultúregyesülete. Az egyesület 1908-ban felavatott, csak Kultúrpalotaként emlegetett székháza színháztermével, könyvtárhelyiségeivel, múzeumi szobáival méltó hajléka a megnövekedett gazdasági szerepe folytán lakosságában is gyorsan gyarapodó város pezsgő művelődési életének. A szakosztályokra tagolódó egyesület élén neves és tekintélyes személyek állnak. A megye és a város anyagi helyzetéhez képest nyújtja évenként támogatását, s ezek a közpénzek soha nem elegendőek az egyes szakosztályok igényes működtetéséhez. A szellem emberei nagy leleménnyel, a lakosság művelődését hittel szolgáló munkával igyekszenek biztosítani a színvonalas szellemi élet feltételeit. Az ő erőfeszítéseiknek köszönhető, hogy alig túljutva a nagy gazdasági válság éveinek nehézségein, Szombathelyen a jóval nagyobb városokat is megelőző művelődési viszonyok, s ezzel eredmények teremtődnek. Csak utalásul: a legnagyobbrészt önerőből gyarapodó múzeumi könyvtár a húszas-harmincas években Dunántúl egyik legnagyobb közkönyvtárává fejlődik,1 a tudományos élet igénye alapján 1933-ban megindul a Vasi Szemle,'1 az íróknak nyilvánosságot biztosító írott Kő irodalmi és művészeti folyóirat első száma 1936 januárjában hagyja el a nyomdát,11 a képzőművészek ugyanez év elején — január 26 és február 4 között — szervezik meg Az Első Dunántúli Képzőművészeti Kiállítást. Derkovits Gyula visszatér Szombathelyre 1936, tehát a félévszázaddal ezelőtti esztendő eleje egyszerre két jelentős eseménynyel gazdagítja Szombathely művelődéstörténetét. A város lokálpatriótáitól származó jelzővel „Nyugat királynője”-ként emlegetett Szombathely ekkor valóban az ország nyugati vége ikulturális központjának számít. Az írott Kő az indulásakor Dunántúl egyetlen irodalmi folyóirata, a képzőművészeti kiállítás nevében is hordozza a több megyére ható szerepét és elsődlegességét. E megállapítás valós alapját erősíti az a körülmény, hogy Szombathely elsőként teremt fórumot a Dunántúlon élő művészeknek alkotásaik együttes bemutatására, és ami még ennél is jelentősebb: a szülőváros ez alkalommal ismeri el hivatalosan szülöttének, tehát fiának, Derkovits Gyulát/' Két világháború közti festészetünk egyik legnagyobb alakjának a vasi megye- székhely földje, terei, utcái, vizei, mezei, legfőképpen pedig lakói adják alkotói szemlélete alapjait. Az apja és bátyjai foglalkozását kényszerből követő Gyula, mint később vailja, az asztalosműhely rabszolgájává válik, de szabad idejében rajzol, fest deszkára, falra. A népes és állandó anyagi gondokkal terhelt család sokat költözik. Utolsó lakásuk a Nagykar utca 3. számú ház. A már lebontott Tárnoki-ház Perintre támaszkodó kertje és udvara, az itteni lakás és műhely Derkovits Gyula szombathelyi életének utolsó színhelye/' 555
