Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Kiss Gy. Csaba: A közép-európai identitás útvesztőjében - Grendel Lajos Éleslövészet című regényéről - külföldieknek
A keskeny nyakon rendre keresztülzúdul újítások, hadseregek, kulturális javak, társadalmi mozgások hatása. A nyakban — Európában — nem könnyű állva maradni, erősen kapaszkodni kell. Az elbeszélő szülővárosa több mint egy évszázadig volt a török birodalom szomszédságában, majd amikor elfoglalták a szultán katonái, a perifériáján. Éppúgy, mint később a Habsburg birodalomban. A határvidék az itteni történelemben egymást fölváltó hódítókat jelentett, állandó feszültséget, bizonytalanságot és veszélyérzetet. A határvidékiség a mű jelentésének a centrumában foglal helyet. Ez a szituáció több értelemben is jellemzi a regény fontos helyszínét: az uralom változásai itt egészen a második világháború végéig tartottak (az elbeszélő apja is tanúja, résztvevője és elszenvedője volt az eseményeknek), az egymással szembenálló különböző világok, közösségek (keresztények-pogányok, katolikusok-reformátusok, szlovákok-ma- gyarok) konfliktusának a szerkezete ugyanaz volt: kölcsönös tagadás, a kizárólagosság alapján. Ami rendkívül közel áll a 19. századi államnaoionalizmus gondolatvilágához, ahhoz a nyugat-európai exportcikkhez, amely a nyelvileg-kul- turálisan bonyolult rétegzettségben élő közép-európai népek számára számos végzetes következményt hozott. Egytől egyig mindegyik nép nemzetállamot akart, de olyat, amely a vele együtélők, a szomszédok rovására volt megvalósítható. így, amikor egymás után fölbomlottak a térség nagy dinasztikus birodalmai, a török császárság , a cári Oroszország, majd az osztrák-magyar monarchia, a „nemzeti” határok egy része nem lett etnikai határ, megszülettek a nemzeti kisebbségek. Grendel Lajos szűkebb közössége így a közel hatszázezer főt számláló szlovákiai magyar közösség, mely hosszú szalagként húzódó területen él a csehszlovák-magyar államhatár északi oldalán. Ennek a népcsoportnak az irodalma természetesen beletartozik a magyar nyelvű irodalmak körébe, hiszen a közös nyelv, a kulturális és történelmi múlt, az irodalmi hagyomány összekapcsolja Magyarország, a közép-európai (Románia, Jugoszlávia) magyar nemzeti kisebbségek, sőt a diaszpórában (Amerika, Nyugat-Európa) élő magyarok irodalmát. A magyar nyelv irodalma — annak ellenére, hogy nyelvünket legfönnebb csak tizenhatmillióan beszélik a világon — bizonyos értelemben nemzetekfölötti jelenség. Zárt és nyitott egyszerre; a nyelvi elszigeteltség miatt ritkán jut el olyan olvasókhoz, akik nem tudnak magyarul, olyan kérdésekkel viaskodik azonban, amelyek európai és 20. századi dilemmák. „Ó, Közép-Európa, te agysivatag!” — kiált föl egy belső hang az elbeszélőben (13. 1.), s a megjegyzés gúnnyal és öniróniával kommentálja azt az Euró- paszeletet, amelyben élnie rendeltetett, s amelynek történelme századunkban olyan pesszimista előrelátók jóslatait igazolta, mint az idevalósi Franz Kafka. Jusson eszünkbe, hogy az Éleslövészet elképzelt regényhősét Kánya úrnak hívják, nevét természetesen K.-nak rövidítenék, és amikor félreértésből letartóztatják, nem tiltakozik kétségbesettten és üvöltve, mert tapasztalatai azt sugallják, hogy minden megtörténhet, hogy ártatlansága korántsem objektív kritériumok függvénye. Európának e részéből abszurd irodalom és valóság viszonya mindenesetre hűséges visszatükrözésnek látszott, hiszen itt található az a földrajzi pont, amely Auschwitz néven vált ismertté; errefelé a totalitarizmusok az európai átlagnál hosszabb ideig tették próbára az emberek testi és lelki tűrőképességét. A regényben a közép-európaiság többféle arca megjelenik, keserű fintorai, önáltatásai és bizonytalanságai: identitásának megannyi jellegzetes vonása, írónk végigpásztáz a sematikus egyszerűsítéseken, újabb és újabb képeket villant föl, s rögtön jelzi, nem biztos, hogy ez az igazi. Mindenesetre ez a kaleidosz- kópszerűség segít elkerülni az egyoldalú címkézést, a közép-európai önszemlé478
