Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1986 / 5. szám - Kiss Gy. Csaba: A közép-európai identitás útvesztőjében - Grendel Lajos Éleslövészet című regényéről - külföldieknek

let két leggyakoribb csapdáját, önmagunk alul-, illetőleg túlértékelését. Évszázadokon keresztül vagy szegény rokonként néztek innen föl a fejlettebb Európára, vagy pedig fetisizálván a különbségeket fordultak el tőle. Grendel Lajos művében három sajátos mozzanat tér vissza rendszeresen új és új alakban, különböző történelmi környezetben. Az elsőt talán periféria-tudatnak nevezhetjük, és az alattvalóség, a fölülről irányítottság belülről való elfogadásában nyilvánult meg az itteni történelemben. Amikor nem kap utasításokat a provincia a fővárosból, kétségbeesnek a község vezetői. A túlélést gyakran a megalkuvás biztosította. Elképzelt regényhőséről, az említett Kánya úrról re- zignáltan jegyzi meg a szerző: ,,. . . alkalmatlan rá, hogy irányítsa sorsát”. Mintha a történelem gyermekként kezelte volna az itt élő népek fiait, sajátos éretlenségben maradtak. Az örök kamaszságnak ez a komplexusa következménye a periféria-helyzetnek. A magyar író elemzése sokban rokon a lengyel Witold Gombrowiczéval. Idézzük bizonyításul az elbeszélő és apjának párbeszédét: „Majd ha felnőtt leszel, akkor megtudod. — Elmondod nekem? — Nem én. — Miért nem? — Mert akkor is az én kisfiam leszel. — És akkor én sose leszek felnőtt? — Soáe leszel, kisfiam.” (16—17. 1.). Az éretlenségnek ez a közép- európai múltja tanulságos tükör a személyiség autonómiáját mohón csökkentő mass media korában. A harmadik jellegzetes mozzanatot szerzőnk után fantomtudatnak nevezhetjük. Arról van szó, hogy a labirintusként megjelenő történelem már-már azt sem teszi érzékelhetővé, hol van látszat és valóság határa. Olvassuk el jellemző vallomását: „Az elbeszélő maga is úgy érzi, hogy fantomok veszik körül, s múltjával és jelenével a város maga is fantomváros . . .” (55. 1.). Valahol Übü király országában, de pontosan meghatározható földrajzi koordináták között. Realitás és fantomok összekeveredése, szétválasztásuk nehézsége a regény egyik központi kérdése. A fölhasznált irodalmi eszközök is azt a tanulságot közvetítik: a dokumentumokról nem lehet tudni azt sem, hogy fiktívek vagy valódiak, a képzelet játékairól pedig bármelyik pillanatban kiderülhet, hogy véres valóság. A szilárd pont tehát végképp hiányzik. Dokumentum és fikció újszerű szembesítése egyrészt a közép-európai múltból ered, hiszen az újabb és újabb korszakok által újra és újraértelmezett történelemről végül is kiderült, hogy nemigen szemlélhető valahonnan távcsővel mondjuk, mert mi magunk is rajta vagyunk a képen, a dokumentum tehát mindig szubjektív, és ez már általánosabb tanulság; a következmény viszont másrészt kitörés abból a világból, ahol mindig és egyértelműen szétválik dokumentum és fikció, vagyis valóság és nem-valóság. Az egyértelműség paradicsomi állapota nem létezik, amiképp Kánya úr töprengéseiben megfogalmazódik: „Ma eljutottam odáig, hogy a legegyszerűbb kérdésekre sem tudnék tiszta lelkiismerettel, egyértelműen felelni. Kérdezni viszont tudnék, éjjel-nappal, egy hétig legalább.” (130. 1.)

Ez volna tehát a pont, amelyik elég labilis ugyan, de talán kiindulópontnak használható Egy ember, aki esendő, tévedni hajlamos, magát is szívesen áltatja időnként, de kérdez, újra és újra, kudarcok után, abban a tudatban, hogy új kudarcoknak is meglehetősen nagy a valószínűsége. Mindenesetre nem akarja, hogy becsapják, hogy önmaga vezesse félre magát. Személyiség kíván lenni, aki bír a kérdezés szabadságával, még akkor is, ha ez nem jár kockázatok nélkül. Hogy megtalálható-e az útvesztő kijárata, erre nem felel egyértelműen Grendel Lajos. Akkor most nevezzük őt pesszimistának? Pesszimista, merthogy nem optimista? Nem hiszem. Mindenesetre olcsó megoldás illúziójával nem akar bennünket félrevezetni.

479