Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Kiss Gy. Csaba: A közép-európai identitás útvesztőjében - Grendel Lajos Éleslövészet című regényéről - külföldieknek
KISS GY. CSABA A közép-európai idenditás útvesztőjében GRENDEL LAJOS ÉLESLÖV ESZET CÍMŰ REGENYEKÖL — K.0.LEÜLDIEKNEK* Tudjuk jól, rég nem érvényes már, hogy az író ír, az olvasó meg csak olvas. Könnyű belátni, hogy a fát az udvaron másnak látja az, aki gyönyörködik benne, mint az, aki a gyümölcsére áhítozik, s megint másnak, akinek eltakarja a napot az ablakából. És hányféle magyarázata lehet annak, ami emberek között történik, szándékok és érdekek szerint, attól függően, milyen tudatos és tudattalan elfogultságok vezérlik a magyarázót! Merthogy elfogulatlan magyarázat nem létezik, az bizonyos. Olyan sem, amelyben valami módon ne volna ott az is, akinek szól a magyarázat. Aki mond valamit — azt valamilyen céllal mondja, meg akar győzni valamiről, késztetni akar valamire, és valahonnan mondja valakinek. Egy földrajzilag, történetileg és szociológiailag is meghatározható helyről, konkrét körülmények között, saját (és senki máséval föl nem cserélhető) múltjával a háta mögött, saját tulajdonságaival. A közlés címzettje vagy címzettjei ugyanilyen konkrétan léteznek. Korunk elbeszélője így — ha őszinte önmagához — tudatában van annak, hogy amit és ahogyan mond, az nem csak tőle függ; szövegébe beleszivárognak előítéletei, lépten-nyomon átütnek rajta nyelvének és kultúrájának nyomai, és odakéredzkedik maga az olvasó is, szerepet, hangot kíván, párbeszédet a szerző monológja helyett. Annyit azonban mégis szeretne tudni az elbeszélő, hogy honnan beszél, keres egy pontot, ahol megvetheti lábát. Amint az Éleslövészet 125. lapján olvashatjuk: „...azt a szilárd pontot, ahonnan a rálátás a történet csomópontjaira a legzavartalanabb, s mintegy mentes a ködöktől és füstöktől, a történelmi és privát önámítások vírusaitól.” De az író rögtön hangot ad kétségeinek: azt a bizonyos archimédeszi pontot a regényíró keresné, nem pedig az elbeszélő (s tudnivaló, hogy Grendel elkülöníti, szembeállítja őket). A regényíró hisz a történet (vagy történetek) célelvűségében, abban, hogy az események maradéktalanul megmagyarázzák egymást. Az elbeszélő — és szerzőnk — ennél szerényebb és kétkedőbb. Ami hősével történik a regény lapjain — ahol elkísérjük szülővárosa múltjának dokumentumai, gyermek- és kamaszkori emlékei meg töprengései közé —, azt bizonyítja, hogy keresni ugyan lehet (és talán kell is) azt a bizonyos pontot, de megtalálni majdnem kizárólag lehetetlen. Nehéz a tájékozódás a közép-európai múltban és jelenben, hiányoznak a bizonyosságok, a megfellebezhetetlen igazságok, az egyértelmű kritériumok. Vagy legalábbis erről győzték meg az itt élőket tapasztalataik. Sűrűn figyelmezteti olvasóját arra, hogy az események többféleképpen értelmezhetők, hogy a megítélés szempontjai, az értékelés kritériumai ott vannak az értékelőben, s természetesen maga a címzett sem vonhatja ki magát a műveletből; neki, az olvasónak is állandóan döntenie kell, választani a fölkínált alternatívák, értelmezési lehetőségek, igazságok között. Megosztja vele az író termékeny szkepszisét és gyanakvását a frázisokkal és az illúziókkal szemben A közép-európai történelem tapasztalatai — úgy tetszik — jogosan gyanakvóvá-% A párizsi ^’Harmattan kiadónál megjelenő regény utószava.
