Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Balassa Péter: Hagyományértelmezések újabb prózánkban
kitás. Ezúttal főként e viszonyfogalom gyakorlati működését és természetét mutatjuk be konkrét példákon, illetve a hagyományértelmezés tipológiájának felállítására teszünk kísérletet. A hagyományértelmezés fogalmának két értelmét használjuk: 1. Öntudatlan hagyomány-használat, rejtett áthallások, hatások, összefüggések és hasonlóságok. 2. Egy vagy több, kanonizált vagy nem kanonizált, rejtett tradíció tudatos feltárása, használata, strukturáló elemmé emelése, megidézés, vállalt közvetlen hatás, akár vendégszöveg, akár utalás, idézet formájában; ez demonstratív kapcsolódást is kifejezhet valamely tradícióréteghez, ami új műben esetleg önreflexióként, „a mű beszél önmagáról” effektusként jelentkezik. Öspéldája a megújuló prózában Ottlik Iskola a határonjának a bevezető része — Az elbeszélés nehézségei —, amely öntükrözö voltában Kosztolányi-struktúrák megidézése is. E fogalmi bevezetésnél említjük meg, hogy indokoltsága ellenére sem foglalkozunk itt a hatás fogalmával, mivel ez a hagyomány használatában benne foglaltatik, a hagyomány természetes módon hatásként működik, ugyanakkor e szónak van egy szélesebb, nem csupán történeti, hanem szinkronisztikus értelme is. Éppen e szinkronizmussal szemben ezúttal a diakron kapcsolatokra mutatunk rá. A hagyomány használatának három típusát különböztetjük meg újabb prózánkban. 1. Amikor a hagyomány a múltbeli, történeti élet ábrázolásaként, konkrét tematikus anyagként jelenik meg, például Bereményi Legendáriumában, Lengyel Mellékszereplőkjében, Spiró Az Ikszekjében és Kerengősében, Dohai történelmi fikcióiban, Sándor Iván A futárjában és A ködlovasában stb. Ennek a típusnak mellékjellegzetessége a múltbeli valóságnak mint tematikustörténelmi tradíciónak a felderítése, kinyomozása. Ez motiválja Cseres Tibor újabb műveit, Lengyel Cseréptörését, Csalog és Galgóczi szocioregényeit, Nádas családnyomozásait, részben Mészöly Filmjét, részelemként pedig még a Termelési-regényben és a Kis Magyar Pornográfiában is benne van. Ez a típus a hagyományhasználatnak mondhatni szokásos és természetes esete. A továbbiakban tehát nem is térünk ki rá, csakúgy, mint a 2. típusra, amelybe az emlékirat, memoár, az emlékezéstöredék sorolható, mint például Déry Ítélet nincs című könyve (amely mellesleg poétikai újdonságai révén véleményünk szerint a prózai megújulás egyik elindítója volt), továbbá Vas István valóban kitűnő, talán főművének tekinthető Mért vijjog a saskeselyűje; a lista sokáig folytatható lenne, itt csak a példaszerű eseteket soroltuk elő. Ebben az esetben a hagyomány mint élettörténet, első személyű újraelevenedés jelenik meg, és maga a memoár mint műfaj is tradíciót idéz. 3. Ez az a típus, amelyel bővebben foglalkozunk. Jellemzője, hogy a hagyomány mint elsüllyedt archaikum szembesítő erővel mutatkozik meg. Valamely elfeledett ősminta az élet sűrített kifejezésévé változik a formálás során. A hagyományhoz egyszerre mint irodalmi szövegekhez és mint valóságos toposzokhoz viszonyul ez a típus. Az arcaikum mindhárom, elemzendő művészetnél (Mészölyénél, Esterházyénál, Nádasénál) a tradícióval való szembenézés és átértelmezés életproblémájaként jelentkezik. A három, egymástól lényegesen különböző archaikum-értelmezés a következőképpen foglalható össze előzetesen: 1. Mészölynél az animális-természeti archaikum, Esterházynál az archaikum mint értékvesztett rítus (Fuharosok, illetve részben A szív segédigéi, mindkettő ellentétes kontrollja a Függő és az Ottlik- regény egyetlen papírra másolása), végül Nádasnál a historikus-mitikus archaikum antik rétegének megjelenése (az Emlékiratok Könyve című regényének már megjelent részletei közül különösen az Egy antik falikép leírása). Nádas archaikum-értelmezésén belül is változás, átalakulás ment végbe: az Egy családregény vége zsidó-keresztény hagyományával szemben az antikvitás lépett előtérbe, ami annál is érdekesbb, mivel kultúránk felszíni öntudatában ez a 456
