Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Balassa Péter: Hagyományértelmezések újabb prózánkban
BALASSA PÉTER Hagyományértelmezések újabb prózánkban A hetvenes években átváltozó prózánkat az irodalmi közvélemény jó része avantgárdnak nevezi, vagy annak tekinti. Véleményem szerint ez tévedés, mert az újítónak tekintett alkotók egyike sem igazán avantgárd, ha tisztáztuk már a 20. századi hagyomány alapján, mit tekintünk annak. A definíciós zavar mélyén olyan okok húzódnak, amelyeknek a tisztázása nem ránk, hanem későbbi irodalom- és mentalitástörténetekre tartozik. Annyi bizonyos, hogy az új és az avantgárd tudatos vagy nem tudatos összekeverése nem független attól a több évtizedes, átideologizált, konzervatív ízlés-normától, amely az avantgárdot axiomatikusán negatív ítélet alá helyezte, többek között állítólagos hagyomány- tagadása miatt. Ha azonban az avantgárdról gondolkozunk, akkor éppen az a legszembeötlőbb, hogy mennyire hagyományba ágyazott a gondolkodás- és formálásmódja, ugyanakkor az is világos, hogy az avantgárd hagyományhasználata gyökeresen eltér (ebben avantgárd) a lineáris tradíciófelfogás híveitől, akik a közvetlen tegnaphoz — látszólag szervesen építkezve — nyúltak vissza; az avantgárd közismerten mindig a jelenhez képest arcaikus hagyományt keresi és találja meg. A valóságos művészi gyakorlatban nincs olyan avantgárd mű, amely ténylegesen is hagyománytagadó volna (ezt természetesen nem téveszthetjük össze a hagyománykritikával, sőt -rombolással). Ráadásul a „gyökeresen” újnak nevezett magyar próza legjelentékenyebb művei mélyen a magyar és nemzetközi epikai hagyományból is építkeznek, de nem avantgárd módon. Avantgárd módszer itt annyit jelent, hogy a jelenhez képest archaikusnak, elfeledettnek, elfojtottnak stb. tetsző tradíciórétegeket radikális tagadás, szakítás és lázadás formájában, keretei között teszi újra élővé. A következőkben azt igye- kezzük bizonyítani, hogy újabb prózánk hagyományértelmező eljárásai nem ilyenek, hanem csupán kritikaiak, vagyis avantgárd előttiek (ez nem időbeli, hanem strukturális előidejűség): az archaikus, az elfeledett hagyományrétegek használata kritikai és megtartó formák között érvényesül egyszerre. Röviden az alábbiakban használandó fogalmakról. Minden olyan irodalmi jelenség fogadtatásánál, amely valamely közvetlenül megelőzővel szemben határozza meg önmagát, vagyis megváltoztatja — akár a centrumban, akár a periférián — az uralkodó ízlésnormákat, élesen vetődik fel a hagyományhoz való viszony. Maga a hagyomány szó azonban nem egységes fogalmat jelöl: nincs egy hagyomány, legföljebb művészetidegen konstrukciókban. Ritkábban kérdezünk arra, hogy adott esetben mit értünk hagyományon, hogy hányfélére gondolunk. Itt most a hagyomány szónak a következő jelentései vannak. 1. A hagyomány eleve, természeténél fogva történetiséget jelent, történeti fogalom, magának a történelemnek a kérdése. 2. A hagyomány mint a véle való szakítás, a tőle való eltávolodás objektuma (elsősorban a mostani prózai megújulás első szakaszára érvényes, amire röviden kitérünk majd). 3. A hagyomány mint szembesülés és elfogadás egyidejűleg, mint a hagyomány jelenségeinek átfunk- cionalizálása, átértelmezése, beépítés az újba, tehát a hagyomány mint a hozzá képest új irodalom viszonyfogalma. Egyidejűleg, egyszerre folytatás és megsza455
