Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 5. szám - Márton László: A porladás határán, Balhivatás, balcsillagzatok
mánytól roskadozó vadászhad elejbe. Fecskék cikkannak az égbolt enyhekékjén, gesztenyefák gyertyái világlanak nyájasan. Ha valóban oly kiváló csillagjós kend, mint hírlik, alkalmasint azt is meg tudja mondani, mi lesz ennek a malackának a sorsa — szól a palotagróf, hangját zordra fogva kicsinyég. Fittyet hány Franckenberg Ábrahám szabadkozásá- ra; nem törődik azzal, hogy a csillagokat egy pöttöm állatka felől kérdezgetni nem tanácsos; nem gondol vele, hogy a sors, ha valóban van hatalma még, éppoly közömbösen fogadnája gúnyolódását, mint valaminő sirámteli hálazu- hatagot. A jjorkuszt, mondá végül Franckenberg, miután a kondást gondosan kikér- dezé malackájának nativitása felől, farkasok fogják elemészteni. A palotagróf kijelenti, hogy ő a férfias beszédnek megbecsülő je; vállon veregeti Francken- berget, majd nagy-titokban parancsot ad, hogy a malackát szolgálják föl ebédre. Felséges illatok szállonganak a szabad ég alatt; megérdemelt jó étvággyal falatozik a vadászcimborázat. Az asztalfőn ül a palotagróf, aki közismert szerénységénél és fájós gyomránál fogvást főtt répával táplálkozik. Mellette a malac fejét eszi Farkas András tizenhatodik századi protestáns papköltő, akinek neveltetéséről semmit sem tudunk 1531-ig, amikor a witten- bergai egyetemre iratkozott be, ahol barátságot kötött Farkas Fábián tizenhetedik századi putnoki várkapitánnyal, kivel hazatérésük után is mindvégig jó viszonyban élt, mit bizonyít az a körülmény, hogy Farkas Andrásnak egyetlen ránk maradt munkája Farkas Fábiánnak egy elveszett egyházi munkájával együtt jelent meg először Krakkóban. A malac ízletes tarpecsenyéjét csócsálta Farkas Ferenc jogász és felfedező, aki született a múlt század végén s meghalt 1820 után, ezenfölül filozófiai munkákat is írt. Fontosabb, hogy a búvárharangot megjavította; nagy feltűnést keltett vele, de hasznát azóta sem látta. Mondanunk sem kell talán, hogy a malacka combja Farkas Imrének jutott, aki a pápai tanítóképző póttanfolyamot igazgatta, sőt 1874-ben elvállalta Batthyány Géza gyermekeinek tanítását is. Az oldalas és a csánk fél fogásra sem volt elég Farkas Mihálynak, aki kertészeti szakíró létére meghalt Budapesten 1880. május 3-án, élete 81. évében, eztán pedig a Falusi Gazda című szaklap és ugyanily nevű naptár szerkesztője volt. A malac farkát, nevéhez méltóan, Farkas Sándor (bölöni) falta fel, aki a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt, arcorra hegyes, ferdén álló szemei ravaszságot árulnak el, hegyes fülei felállók, vissza nem húzható karmokkal. Tanulmányait a kolozsvári líceumban végezte, majd 1816-ban ifjabb Wesselényi Miklóssal a marosvásárhelyi királyi táblához ment jogi gyakorlatra. Kiváló szaglásával már messziről észreveszi zsákmányát; az apróbb állatokra egyszerűen ráront, a nagyobbakat ellenben folytonos üldözés által keríti hatalmába. Az erdélyi kancellárián viselt kisebb hivatalt 1830-ig, midőn Béldy Ferenccel nagy külföldi útra indult, honnét az 1832. év elején érkezett vissza. Ettől fogva kezdődik hírneve: húsát csupán a kalmükök s tunguzok eszik, téli szőrös bőre jó meleg prém. Hazánkban leginkább hajtóvadászatokon szokták lőni, néhol agarakkal is hajhásszák, malacvisítás által nemkülönben lőtávolba csalható. Emlékének fenntartásában érdeme van Toldy Ferencnek, aki Farkas Ödön zeneszerző gyászművének dallamára szerfölött érdekes gyászbeszédet írt, vesd össze: Toldy Összegyűjtött Munkái, V. kötet. No lám, somolygott a lakoma végeztével a palotagróf: ■— Hát kik ették meg ezt a kis malacot? — Ekkor a lakoma résztvevői felálltak, meghajoltak, és be- mutatkoztak. 447
