Életünk, 1986 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1986 / 4. szám - ÉRTÉK, JÖVŐ, HAGYOMÁNY - Kerekasztal-beszélgetés Sárvárott Erdei András, Jánosy István, Lakatos József, Láng Gusztáv, Pete György, Simonffy András és Szabados György részvételével
Érték, jövő, hagyomány „HAGYOMÁNY ÉS FOLYTONOSSÁG" — KERÉKASZTAL-BESZÉLGETÉS SÁRVÁROTT* Pete György Rövidre fognám a szót. A beszélgetést tulajdonképpen már néhány perce elkezdtük egymás között, aminek volt egy roppant nagy haszna: az egyet nem értés már kezdett körvonalazódni. Itt szeretném folytatni e tágabb körben is. Miiből indítottuk el mi ezt a beszélgetést, a mostanra kirajzolódó gondolatmenetet? A téma, amiről itt beszélgetünk, az a hagyomány és folytonosság viszonya, mely témakör végül is egyidős a művészettel. Hiszen amióta van művészet, azóta a művészet eredményei felhalmozódnak, örökséggé, vállalható hagyománnyá nemesednek, és nyilvánvalóan minden új generáció a maga módján ebből kezd építkezni, minden generáció ehhez teszi hozzá a magáét, vagyis saját új műveivel, folytonosságával a művészeti hagyományt, az örökséget gyarapítja. Idáig nincs is semmi gond, azt hiszem, hogy erről nem volna mit vitatkoznunk, hiszen az élet egyéb folyamataihoz roppantul hasonlítható tendencia ez, az életnek tmagánák, az élet élésének ez a metódusa. Az igaizi vitatéma akkor bukkan elő, amikor arra keresünk választ, miiért van iaz mégis, hogy a művészetek történetében, amióta erről valamiféle dokumentumok vallanak, mindig művészeti viták zajlottak ennek a kérdésnek a kapcsán, ihogy időnként mintha konfliktus keletkezne a hagyományt vállalók, az örökséget folytatók és az örökséget idődként, vagy általában tagadók között. Ez a sok esetben enyhébb konfliktus bizonyos korokban megsűrűsödik, felerősödik. Vannak olyan időszakok, amikor igenis a hagyomány vállalása vagy nem vállalása kardinális kérdéssé válik a művészetekben. Csak a közelmúltban és az irodalomban ragadva, hiszen én szakmám szerint italán ebben vagyok egy csöppnyivel jártasabb, mint más művészeteknek a történetében, tudjuk, hogy a múlt század végén mennyire bénítóan hatott a magyar irodalmi kibontakozásra, annak a stíluseszményinök a 'hivatalossá, konzervatívvá merevedése, amit az annak Idején Petőfi, Arany által nagyon magas tökélyre fejlesztett népiesség jelentett. A századforduló nemzedékének, nevezetesen Ady nemzedékének, ezt az örökséget bizonyos értelemben meg kellett tagadnia ahhoz, hogy új értékek előtt ajtót tudjon nyitni. Az már más kérdés, hogy vajon ennék a tagadásnak mii a kanikrét tartalma, vajon ez mennyiben tagadás és mennyiben vállalás is. Én magam hajlok arra, (hogy valójában nem lehet csak a régi és az új kategóriájában gondolkodni, vagy, ha a hagyomány és folytonosság kérdésköréről 'beszélünk, hiszek abban, hogy időnként a hagyományhoz való visszanyúlásnak is 'lehet egy mindenáron, öncélúan újítani akaró törekvéssel szemben igazi, modem, korszerű jelentésitartalma. Én így érzem ezt Adynál is, aki a népies stíluseszményt, és a Szabolcska Mlhályokkal való közösséget 'megtagadta ugyan, de nem tagadta meg annak a magyarságnak, annak a népiségnek a lényegével való közösséget, ami Csokonaitól Petőfin ót az egész elmúlt másfél évszázad irodalmát éltette. Ugyanígy, egy kicsit váltva és sokkal labilisabb vizékre evezve, a bartóki szintézisnek nevezett zenetörténeti tényben sem lehet csupán azt látná, 'hogy itt valamiféle visszanyúlásról van szó, hiszen ami Bartóknál a népdalgyűj.tő igényben testet ölt, az nem pusztán egy süllyedő zenei hagyománynak a keresése, konzerválás céljából, hanem valójában egy érvényes válasz keresése valamire, 'ami a legkorszerűbb izmusokban is megfogalmazódik. Én 'szeretném, ha nem hinnék el előre azt, hogy apriori érték lehet akár a mindenáron való 'modernség, akár a mindenáron való vdsszanyúlás a hagyományokhoz. Én elkezdtem irodalomnál, ne folytassuk ott. Hadd 'kérdezzek meg valakit, aki szigorúan anyagban gondolkodik. Mellettem ül Szabados György zeneszerző, akinek munkássága Önök előtt 'azt hiszem, /közismert, éÉ aki a maga módján igen konzekvensen végig is gondolja, amit tesz, tehát nálaminál sakkal precízebben tud ebben a kérdésben állást foglalni. A Sárvári Művelődési Központban 1985. november 26-án Markó Péitr által szervezett beszélgetés magnófelvételének szerkesztett változata.